2024. március 28., csütörtök

Az identitás és a kulturális örökség őrzője

A Vajdasági Levéltár fennállásának 95. évfordulóját ünnepelte

A jeles évforduló kapcsán az intézményben tegnap bemutatták arról a dr. Dimitrije Kirilović kiemelkedő levéltárosról, könyvtárosról, tudósról szóló könyvet, aki egész életpályáját Vajdaság kulturális öröksége megőrzésének szentelte, valamint megnyílt a kiadvány szerzője, Ljubica Budać által összeállított levéltári dokumentumok kiállítása is. Az eseményen jelen volt többek között Dragana Milošević tartományi művelődési titkár, Miloš Vučević újvidéki polgármester és dr. Nebojša Kuzmanović, a Vajdasági Levéltár igazgatója is. Ez utóbbi köszöntötte az egybegyűlteket és elmondta, hogy sokszor még országok sem állnak fenn közel száz esztendőn keresztül, nemhogy intézmények, de a Vajdasági Levéltárnak ez mégis sikerült, amelynek falai között nemzeti jelentőségű kulturális értékeket őriznek.

– A levéltárban jelenleg több mint 45 millió dokumentum található. Az általunk őrzött legrégibb történelmi emlék a 12. századból származik, amely egy egyházi szertartásokhoz használt imakönyv latin és cseh nyelven. Az értékes dokumentumok között több ezer olyan anyag van, amely nagy jelentőséggel bírhat a polgárok számára. Ilyen dokumentumok az anyakönyvi és katasztrális iratok, de olyanok is szép számmal találhatóak, amelyek a vidékeinken történt kivégzésekről szólnak, különösen a második világháború idején – mondta Kuzmanović.

Hozzátette, hogy az intézményben számos olyan dokumentum is található, amelyeket csak az utóbbi években fedeztek fel.

Miloš Vučević polgármester kihangsúlyozta, hogy egy olyan intézmény ünnepli fennállásának 95. évfordulóját, amely nemcsak tárgyi értékeket, hanem az itt élő népek és az ország identitását is őrzi.

– Az itt dolgozók közel száz esztendeje őszinte őrzői a történelmi tények igazságainak. Megakadályozták mindazokat, akik megpróbálták felülírni és hamisítani a történelmi tényeket, hogy az elkövetkező generációk téves tények tudatában nőjenek fel. Az elmúlt időszakban volt időnk elgondolkodni olyan kérdéseken, mint hogy merre tartunk, mit cselekszünk és miben hibáztunk. Emellett elgondolkodhattuk azon az általános kérdésen is, hogy mi vár bennünket a jövőben. Ennek megismeréséhez előbb a történelmet kell megismernünk, amelyet olyan intézmények őriznek, mint a Vajdasági Levéltár – hangsúlyozta ki a polgármester.Dragana Milošević tartományi művelődési titkár szavai szerint büszkeséggel tölti el, hogy az intézmény ilyen jeles évfordulót ünnepelhet meg.

– A Vajdasági Levéltár történelmünk, hagyományaink, kultúránk és identitásunk legértékesebb őrzője. Az intézményben több mint 80 ezer folyóméternyi történelmi dokumentumot több mint 566 levéltári fondba szétosztva őriznek. Mindezek a tények azt mutatják, hogy valójában mekkora értékű intézménnyel is rendelkezünk. Ezeknek a tárgyi értékeknek a megőrzése különösen fontos az elkövetkező generációk miatt, hogy megismerkedhessenek a kultúrájukkal és az identitásukkal is – jelentette ki Milošević.

Emellett kihangsúlyozta, hogy az utódoknak is ugyanúgy, mint az eddigi levéltárosoknak, őrizniük kell ezeket az értékeket az elkövetkező évtizedekben és századokban is.

Aleksandar Vučić államfő nevében Dejan Savić kulturális tanácsos volt jelen a jubileumi rendezvényen.