2024. március 29., péntek

Tíz évre ítéltek Egerben egy újszülöttjét magára hagyó nőt

Elsőfokon tíz év szabadságvesztésre ítélték Egerben azt a nőt, aki egy Heves megyei település határában megszülte, elrejtette, majd magára hagyta újszülött gyermekét, ezzel a csecsemő ellátatlanság miatti halálát okozva – közölte az Egri Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Hoszné Nagy Tímea tájékoztatása szerint a vádlott az Egri Törvényszéken tartott előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádiratnak megfelelően bizonyítottnak látta a nő bűnösségét emberölés bűntettében.

Ítéletében így a tíz év fegyházban letöltendő szabadságvesztés, mint főbüntetés kiszabása mellett ugyancsak 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Megszüntette továbbá három – jelenleg a nagyszülők gondozásában élő – kiskorú gyermeke fölött eddig gyakorolt szülői felügyeleti jogát is.

A határozatot az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője az ülésen nem élt nyilatkozattételi jogával, így három napjuk van jelezni esetleges fellebbezési szándékukat – közölte a szóvivő, hozzátéve: ha ők is elfogadják az ítéletet, az jogarőre emelkedik, fellebbezésük esetén az ügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.