2024. április 18., csütörtök

Elölről kezdődik a VaMaDiSz és a Jogi Kar vitája

A Vajdasági Magyar Diákszövetség és az Újvidéki Egyetem Jogi Kara közötti bírósági per újabb köréhez jutott el – írja a 021.rs hírportál.

A Legfelsőbb Semmítőszék az évek óta folyó pert az elejére irányította vissza, ugyanis megsemmisítette a bíróság első- és másodfokú ítéletet is a nemzeti kisebbségek diszkriminációjával kapcsolatban. A korábbi iskolaévekben a bíróságok jogerősen megállapították, hogy a Jogi Kar valóban diszkriminálta a magyar anyanyelvű hallgatókat, mivel nem biztosította számukra a magyar nyelven történő felvételi vizsgát.

Szinte minden iskolaévben a VaMaDiSz pert indított ez ügyben. A 2018/2019-es iskolaév jelenleg a legérdekesebb, ugyanis az akkoriban a felvételivel kapcsolatban tett feljelentés ügyét az elejére állították vissza. Jelenleg folyamatban van a Semmítőszék által a 2019/2020-as iskolaévre vonatkozó feljelentés kivizsgálása, míg a 2020/2021-es iskolaévre vonatkozót teljesen leállították.

A Jogi Kar, mint ismeretes egészen 2018-ig nem tette lehetővé az anyanyelven történő felvételizést a kisebbségi hallgatók számára. A szóban forgó évben azonban egy szabályzatot hozott, mely engedélyezte a kisebbségi hallgatóknak az anyanyelvükön való felvételizést, de ezt megelőzően egy szerb nyelvből írt ellenőrző tesztet kellet elvégezniük, mégpedig egy bizottság előtt.

A most érvénybe léptetett döntés szerint a nyelvellenőrző nem jelent diszkriminációt, mivel a nyelvtudás az egyik feltétele a tanulmányok elvégzésére. A szerb nyelvtudás ellenőrzésének módszerét azonban nem alkalmazzák minden hallgatónál és az sincs meghatározva, hogy pontosan mi módon mérik az előírt B2-es nyelvtudást.

A Jogi Kar jelenleg nem hajlandó kommentálni a döntést, arra hivatkozva, hogy ezzel nyomást gyakorolnának a bíróságra. Röviden azonban elmondták, hogy elégedettek az ítélettel.

Veljko Milić, a VaMaDiSz képviselője ennek ellenére elmondta, hogy véleménye szerint ez az ítélet egyik fél számára sem kedvező.

A bíróság nem döntött, annak ellenére, hogy elmondhatta volna az álláspontját. Csak azt állapította meg, hogy jobban meg kell erősíteni a tényeket, hogy meghozhassák a végső döntést – mondta Milić.