2021. augusztus 2., hétfő

A szeretet birodalma

Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: »„Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a Földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!«” Mt 28,16-20

Krisztusban Kedves Testvéreim!
Szentháromság vasárnapja arra indít bennünket, hogy elgondolkodjunk, és egyben rácsodálkozzunk a szeretet misztériumára. Ahhoz, hogy Isten szeretetét, emberileg valamennyire megérthessük, meg kell vizsgálnunk a szeretettel kapcsolatos emberi tapasztalatainkat. De ezek a tapasztalatok távol állnak a tökéletes szeretettől, hiszen sokszor átéljük a csalódottság érzését, amikor próbálunk szeretni, vagy szeretetet elfogadni. Mégis minden csalódásunk és kudarcunk ellenére Isten szeretete ott van bennünk. Az Ő szeretete a tökéletességet akarja kihozni belőlünk, hogy mi is úgy tudjunk szeretni, ahogyan Ő. Ezért feltehetjük a kérdést, hogy miként akarja elérni ezt a tökéletességet a bennünk lévő szeretet, amelyet a házasságban, a testvéri vagy gyermeki szeretetben, a barátságban vagy a közösségi életben élünk meg? A cél az, hogy én eggyé váljak a szeretett személlyel, ugyanakkor megmaradjak magamnak, oly módon, hogy ő meg én ne csupán egyesüljünk, hanem valósággal egyek legyünk. Az emberi szeretetünk, amint tapasztaljuk, tele van örömmel és szenvedéssel. Csodálatos öröm azt mondani annak, akit szeretek: te és én egyek vagyunk. Ugyanakkor szenvedés is, mert kénytelenek vagyunk belátni, hogy amikor ezt mondjuk, nem arról beszélünk, ami van, hanem olyasmiről, amit szeretnénk elérni, és ami lehetetlen. Mert ha a szerető személy és a szeretett lény már nem volna kettő, akkor már nem létezne a „másik”, és egyszeriben vége lenne a szeretetnek. Tehát a szeretet egyszerre kívánja meg a különbözőséget és az egységet. Ez okozza a feszültséget az emberi szeretetben, és így vállalni kell az ezzel járó nehézséget is az emberi kapcsolatainkban.

Mert senki sem léphet be szenvedés nélkül a szeretet birodalmába. Ezzel szemben, Istenben a szeretet vágya mindörökké kielégül: ebben áll a Szentháromság titka, misztériuma. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek valóban elkülönül egymástól úgy, hogy semmiképpen sem lehet összetéveszteni őket, az Atya nem tűnik el a Fiúban, a Fiú nem tűnik el az Atyában, az Atya és a Fiú nem tűnnek el a Szentlélekben. Egyek és ugyanakkor tökéletesen megkülönböztethetőek. Különösen, ha az egyes isteni személyek tevékenységét tekintjük: az Atya teremtette a világot, a Fiú megváltotta, és a Szentlélek megszentelte. A Szentháromságban mind a három isteni személy tökéletesen egymásnak adják magukat. A három személy mindegyike csak annyiban van önmagáért, amennyiben a másik kettőért van. Az Atya csak úgy létezik, mint a Fiútól különálló Atya, hogy teljesen a Fiúnak adja magát: a Fiú csak úgy létezik, mint az Atyától különálló Fiú, mint a teljes egészében az Atya felé sugárzó szeretet. A Szentháromságban, ahol a kölcsönösség tökéletes, a Szeretet maga is személy, aki pedig nem más, mint a Szentlélek. Annak ellenére, hogy a Szentháromságban tökéletes az egység, és szoros a kapcsolat a három isteni személy között, még sem állíthatjuk azt, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek a legkisebb mértékben is begubózzék önmagába. Isten szeretete nem marad meg a Szentháromságon belül, hanem kirobban a teremtett világban. Mindaz, ami az ember, és ami az ember tulajdona, a legszentebb Szentháromságnak, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetének ajándéka. Ebből meg kell tanulnunk, hogy szeretni annyi, mint a másikért és a másik által, másokért és mások által élni, sohasem önmagunk által és önmagunk számára. Elfogadni és adni, ez a szeretetet lényege. Az életet azért kaptuk, hogy mások felé irányuljunk, hogy odaadjuk magunkat másoknak, mint ahogy a három isteni személy teszi egymás között. Mások felé irányulni, nem azért, hogy meghódítsuk, birtokba vegyük, vagy bekebelezzük, hanem hogy gazdagítsuk és növeljük őket. Nem mi magunkért, hanem önmagukért kell szeretni az embereket.

Krisztusban kedves testvéreim!

A szentháromságos szeretet arra kötelez bennünket, hogy kizárjuk életünkből a hatalomvágyat, mások leuralását, kizsákmányolását. Ez igaz a személyes életünkre nézve is a családban, a munkában, a közéletben. Minden azon múlik, hogy ne értsük félre a szeretetet, hogy mi is akarjuk a szeretetet adni, kapni és elfogadni. Nem állhatok tehát a szeretet áramlásának útjába, hiszen része vagyok ennek az áromlásnak az Atya örök tervében.

Ámen.