2024. április 16., kedd

(Ismét) Zentára látogat a Nemzet Űrhajósa!

Június 11-én, pénteken este 5 órai kezdettel a Nemzetközi Soroptimist Club szervezésében, a zentai Fantastico Wellnes Centerben bemutatják Tőrös István: A csillagok útján című, Farkas Bertalan, az első, s a mai napig egyetlen magyar űrhajós életéről és pályafutásáról szóló könyvét. A kiadványt személyesen Farkas Bertalan, a Nemzet Űrhajósa mutatja be.
Tőrös István 1982-ben ízlelte meg az újságírás keserédes világát, amikor is a Budapesti Sportcsarnok sajtófőnökének nevezték ki. 1990-ben miután újságíróként bejárhatta a magyarországi katonai reptereket elindította a Top Gun repülőmagazint, majd pedig az ezredfordulót követően az Aranysas magazin alapító főszerkesztőjeként folytatta szárnyalását, 2005-től pedig a Regiment haditechnikai magazint is szerkesztette, hogy a későbbiekben közreműködjön a Hadügyminisztérium Magyar Honvéd folyóiratának az arculatváltásában, ami akkordtól kezdve már az utcán is megvásárolható volt. Ezt követte a Zentán is bemutatásra kerülő könyv, amely Farkas Bertalan űrrepülésének évfordulójára készült. Ő maga a következőképpen összegezte több mint három évtizedes pályafutását: „A katonai sajtó területén eltöltött, több mint 30 év sok izgalmat és elismerést hozott, hálás vagyok érte a sorsnak. Nem csak az örömökben, de a bajban is barátokra találtam, mint például, amikor a szerb polgárháború (na jó, a rend kedvéért boszniai háború- a szerző megjegyzése) végén az amerikaiak Tuzlában felejtettek és két vadászpilóta jött le éjjel a brčkoi hídhoz, hogy hazahozzanak"
Tőrös Farkas Bertalanról irt könyvében annak a gyulaházi magyar úriembernek, vadászpilótának, űrkutatónak, űrhajósnak és nem utolsósorban eszperantistának életének azon rövid, de mindenképpen emlékezetes szakaszát írja le, amikor is első magyarként kivételesen nem a zűrben, hanem az űrben nemzetközi elismerést vívott ki Magyarországnak és az összmagyarságnak és, aki a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsitésében. Nevét a 240757 Farkasberci kisbolygó őrzi, melyet Sárneczky Krisztián fedezett fel 2005. május 26-án. Ez a dátum azért lett nevezetes, mert 1980-ban ezen a napon repült Farkas Bertalan a világűrbe. A Nemzet Űrhajósával történő találkozó előtt a Könyvbemutatót támogató Panda Rádió ajándékot ad át annak a szerencsés nyertesnek, aki közönségszavazat alapján a legjobb nevet adta a magyarkanizsai rádió panda macijának.