2021. július 28., szerda

Párbeszéddel a jobb munkafeltételekért

Aláírták a Magyar Szó vállalatának harmadik kollektív szerződését

A cég két reprezentatív szakszervezetének képviselői tegnap aláírták a vezetőséggel a harmadik kollektív szerződést, amely rendezi a munkaadó és az alkalmazottak jogait és kötelességeit is.

A dokumentum a következő három évben lesz hatályban. Az aláírást megelőzően több mint egy hónapon keresztül tartottak az egyeztetések. A munkaadó részéről Ökrész Rozália igazgatónő látta el kézjegyével, hangsúlyozta a szerződés fontosságát mind a vállalat, mind az alkalmazottak szempontjából is. A Függetlenség Szakszervezet részéről Tóth Bátori Erzsébet elnök, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége részéről pedig Varga Attila írta alá a dokumentumot.
Ökrész Rozália köztársasági parlamenti képviselő és a Magyar Szó igazgatónője emlékeztetett arra, hogy a harmadik kollektív szerződés aláírására került sor tegnap, ugyanis az elsőt még 2015 februárjában fogadták el, két évre vonatkozóan.

– A második kollektív szerződés aláírására 2017-ben került sor, akkor három évre szólt. A vállalatunkban működő két reprezentatív szakszervezet, a Függetlenség Szakszervezet és a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége is jóváhagyta ezt a szerződést. A harmadik kollektív szerződést tavaly kellett volna aláírnunk, a járvány által okozott bizonytalanság közepette azonban erre nem volt lehetőség, ezért ez a feladat az idei évre tolódott. A szerződés aláírását most is egyeztetések előzték meg, de vártunk az illetékes minisztériumnak a fizetési osztályokra vonatkozó határozatára, amelyet még 2015. január 1-jére beharangoztak, és sajnos évről évre tolódott. A szakszervezetekkel együtt úgy döntöttünk, hogy ennek meghozatalára most már nem várunk, hanem egy átláthatóbb, és egy kiszámíthatóbb fizetési rendszert dolgozunk ki – mondta az igazgatónő.

Kiemelte, hogy a megegyezést a vélemények meghallgatása és azok mérlegelését követően hozták meg. Elmondta, hogy a fizetési rendszereken kívül a munkatörvényen felüli jogköröket is biztosítani fogják a dolgozóknak.
– A gyermekvállalás és a családtámogatás terén az első osztályba induló gyermekek szülei egy nap fizetett szabadságot kapnak, valamint a születendő gyermek után nettó 80 ezer dinárt fognak kapni a családok. A nyaralási pótlék terén is megegyezésre jutottunk, eszerint az eddigi háromezer dinár helyett ötezer dinárt fognak kapni a dolgozók – jelentette be Ökrész Rozália.

A kollektív szerződét Varga Attila és Tóth Bátori Erzsébet szakszervezeti vezetők, és Ökrész Rozália igazgatónő látták el kézjegyükkel
A kollektív szerződét Varga Attila és Tóth Bátori Erzsébet szakszervezeti vezetők, és Ökrész Rozália igazgatónő látták el kézjegyükkel

Tóth Bátori Erzsébet, a Függetlenségi Szakszervezet elnökének elmondása szerint a szervezet már 2010-ben olyan irányban igyekezett törekvéseket megfogalmazni, amely egy teljes fizetéselszámolási rendszer kidolgozására irányult.
– A béreket 2014-ben befagyasztották, amellyel egy nehéz helyzet állt elő, és ellehetetlenült ennek a rendszernek a megvalósítása. A most elfogadásra került fizetéselszámolási rendszer már nem hasonlít a korábban alkalmazotthoz, ez egy elfogadható, reális megoldás. A tavalyi, bizonytalan helyzetben megegyeztünk egy hosszabbított szerződésben, mivel nem tudtuk, hogy mire számíthatunk a jövőben. A jogaink nem csorbultak, megtartottuk a meglévő helyzetet, amely nagy dolognak számít a járvány okozta gazdasági állapotok között – hangsúlyozta Tóth Bátori Erzsébet.
Varga Attila, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége alapszervezetének újonnan megválasztott elnöke elmondta, hogy a szervezet feladata a dolgozók érdekeinek szem előtt tartása, és ennek megfelelően kiharcolni a lehető legjobb feltételeket. – A kollégák érdeke a szakszervezet érdeke is egyben – szögezte le az elnök.