2021. július 28., szerda

Kézműves vásár a Horgász-szigeten

A Horgász-sziget harmadik alkalommal ad majd otthont a rendezvénynek, az idén nyáron június 26-án és 27-én, 11 és 21 óra között. A kiállítók, látogatók és a szervezők biztonsága érdekében az eseményt nyílt téren, a Duna közelében tartják meg, pontosabban a szépen berendezett Berta vendéglő kertjében. Mindenkinek, aki szereti a vajdasági gazdák házi ételeit, a fából, üvegből és más anyagokból, kézzel készített tárgyakat, valamint a természetes kozmetikai eszközöket, lehetősége lesz mindezt beszerezni. A kiállítók számára tehát megfelelő vásárfeltételeket biztosítanak a szervezők, a látogatókat pedig zenés és szórakoztató programok, valamint kreatív műhelymunkák és ajándékok várják. Az érdekelt kiállítók a novosadskimarket@nsmarket.rs e-mail-címre küldhetik el jelentkezésüket, vagy pedig a 060/533-55-07-es telefonszámon kérhetnek bővebb felvilágosítást. A jelentkezéshez szükséges teljes dokumentációt a www.nsmarket.rs oldalon találhatják meg az érdeklődők. A korai jelentkezések még június 17-éig lehet elküldeni, ugyanis ebben az időszakban a későbbi árakhoz képet alacsonyabb bérleti díjakat kínálnak a szervezők.

Az NS Market rendezvény magját a gasztrokínálat képezi
Az NS Market rendezvény magját a gasztrokínálat képezi