2024. április 19., péntek

Jubileumi fesztivál a Kinga-tanyán

Az elmúlt hétvégén huszadik alkalommal szervezték meg a juh- és kecskefesztivált a Topolya melletti tanyán

Ezúttal is több száz érdeklődő volt kíváncsi a juh- és kecskeszemlére, amelynek az idén is a leglátványosabb és legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a birkanyíró verseny volt. Kegyes volt az időjárás is a szervezőkhöz, nem esett az eső, hét ágra sütött a nap.
A hagyományokhoz híven ezúttal is jelentős volt a fesztivál gasztronómiai jellege. Külföldről is érkeztek résztvevők, így nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát a fesztivál. Birka-, illetve kecskehúsból készült ételeket is megkóstolhattak a vendégek. Ezenkívül sokan beneveztek a sütemények és a pálinkák versenyére is. A résztvevőket Szabó Pósz Ferenc fő szervező köszöntötte.

– Külön öröm számunkra, hogy a jubileumi, huszadik rendezvényünkön az önkormányzat is mellénk állt, és a polgármester, Szatmári Adrián is elfogadta a meghívásunkat. Örülünk továbbá, hogy az idén rekordszámú, 48 csapat nevezett be, van még harmincfős csapat is. Végre maszk nélkül, szabadon jöhetnek ide az emberek, látszik is rajtuk, hogy örülnek annak, hogy végre a pandémia előtti hangulatban találkozhatunk. Szeretnénk már a jövőben átadni a fiataloknak a szervezést. A huszadik rendezvény után már egy kicsit fárasztó, de ezt kárpótolja, hogy ennyien érdeklődnek és eljönnek nemcsak Szerbia egész területéről, hanem külföldről is. Köszönöm továbbá a Magyar Királyi Amatőr Szakácsegyesület, illetve a Mátyás Király Kerekasztal Lovagrend elnökének, Bojtor Tibor mesterszakácsnak és az egyesület hazai és külföldi tagjainak, hogy részvételükkel megtiszteltek bennünket – mondta.
Szatmári Adrián polgármester is szólt a megjelentekhez.

A rendezvény megnyitóján

A rendezvény megnyitóján

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megnyithatom a jubiláris juhfesztivált. A tavalyi év sajnos nem adott lehetőséget az ilyen rendezvények megszervezésére, de az élet lassan visszatér a rendes kerékvágásba, és egyre nagyobb hangsúlyt kaphatnak az ilyen események, amikor újra szabadon találkozhatunk barátainkkal, ismerőseinkkel, és közösséget építhetünk – fogalmazott.
A korábbi évekhez hasonlóan most sem elsősorban a konkrét helyezések, mint inkább a találkozás, a kikapcsolódás öröme, a jó ízek élveztek előnyt az autentikus környezetben zajló rendezvényen. A Kinga-tanya látogatói, ha csak néhány órára is, visszacsöppenhettek nagyapáink, dédapáink világába, a hajdani juhászélet nehézségeibe és szépségeibe.