2021. július 31., szombat
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Hamarosan döntés a gyermekek oltásáról

A gyermekek biztonságát és a védőoltás hatékonyságát tartják majd szem előtt

A Pfizer–BioNTech hétfőn jutatta el a Szerbiai Gyógyszerügynökségnek a dokumentációt, amely szükséges ahhoz, hogy utóbbi engedélyezhesse a gyártó koronavírus elleni védőoltását a 12 és a 16 év közöttiek számára, erősítette meg Saša Jaćović igazgató. Mint azt a B92 hírportál összeállítása szerint kifejtette, az ügynökség néhány napon belül dönt arról, hogy a védőoltást javasolja-e az említett korosztály számára.
A gyógyszerügynökség igazgatójának elmondása szerint a felhatalmazott szerbiai szakértők önállóan vizsgálják meg a kérdést, függetlenül attól, hogy az amerikai és az európai gyógyszerügynökségek javasolták az említett védőoltás alkalmazását a 12 évnél idősebbek számára. A gyermekek biztonságát, továbbá a védőoltás hatékonyságát és hatásosságát tartják majd szem előtt, emelte ki Saša Jaćović, majd elmondta, hogy ha a gyógyszerügynökség pozitív döntést hoz, az adott gyermek beoltását megelőzően a gyermekorvossal kell egyeztetni.
A témához kapcsolódóan az SZRTV-nek nyilatkozva Olivera Ostojić, a Dr. Dragiša Mišović Klinika-kórházi Központ gyermekklinikájának vezetője kifejtette: a gyermekorvosok és a többi szakértő már korábban rámutatott, hogy támogatják a 16 évnél idősebb kiskorúaknak a koronavírus elleni immunizációját. Ami a 12 és a 16 év közötti gyermekeket illeti, érdemes megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy ez a korosztály is felvehesse a védőoltást, fejtette ki Olivera Ostojić.

MÁR NEM VEZETÜNK
A tegnap reggeli adatok értelmében a koronavírus elleni védőoltás első adagját 2.616.591 polgár vette fel, míg a másodikat 2.211.588 polgár. Az egy nappal korábbi kimutatás értelmében a vakcina első adagját 2.609.893-an kapták meg, míg a másodikat 2.194.602-en, vagyis az első oltás száma egy nap leforgása alatt 6698-cal növekedett, a másodiké pedig 16.986-tal.
Míg januárban és februárban a beoltottak a lakosság számához viszonyított arányának tekintetében Szerbia vezető helyen állt úgy globális, mint európai viszonylatban, addig mostanra ez jelentősen megváltozott. Az Our world in data kimutatása szerint Szerbiában eddig a lakosság 38,20 százaléka kapta meg legalább a védőoltás első adagját. Az európai átlag 33,85 százalék, míg az európai uniós 41,53 százalék. Szerbiát mostanra egyebek mellett Ausztria – 43,73 százalék –, Csehország – 39,58 százalék –, Dánia – 41,29 százalék –, Finnország – 47,58 százalék –, Németország – 45,65 százalék –, Magyarország – 54,45 százalék –, Málta – 74,32 százalék –, Olaszország – 43,90 százalék –, Lichtenstein – 41, 15 százalék –, Luxemburg – 40 százalék –, Hollandia – 40,27 százalék – körözte le.

214 ÚJ FERTŐZÉS – 6 ELHUNYT
A keddi járványjelentés értelmében egy nap leforgása alatt 10.788 koronavírustesztet végeztek el, ebből 214 eredménye volt pozitív (2 százalék). A vizsgált egy napban hivatalosan 6 Covid-fertőzött hunyt el, 6930 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,97 százalék. Kórházi gyógykezelésre 511 Covid-páciensnek van szüksége, mesterséges lélegeztetésre pedig 24-nek.
A Vajdasági Közegészségügyi Intézet jelentésének értelmében előző nap a tartományban 23 új fertőzést jegyeztek, ebből 4-et Újvidéken. Vajdaságban 1279 aktív fertőzést tartanak nyilván.