2021. július 27., kedd
MOTOGP

Félmeztelenül a célban

Egy héttel a tragikus hétvége után a Katalán Nagydíjjal folytatta szezonját a világbajnokság, Barcelonában pedig tovább nyomatékosította fölényét Fablio Quartararo, hiszen már zsinórban ötödik első rajthelyét szerezte. A rajt is hozta a számára megszokott forgatókönyvet, amikor átugrotta őt Miguel Oliveira és Jack Miller, és még akkor sem kellett pánikba esnie, amikor hibázott, és az 5. helyre esett. Képes volt visszazárkózni, ám az élen álló Oliveira beérésekor megakadt a lendülete. A verseny viszont ezt követően is a Yamaha franciájáról szólt, aki egy pályaelhagyás miatt ismét időt vesztett, majd miután nem engedte maga elé Millert, a leintéskor három másodperces büntetést kapott, így csak a negyedik lett. Az igazán bizarr viszont az volt, hogy az utolsó körökben Quartararo bőrruhájának felsője szétnyílt, mellvédője kiesett, így mezteles mellkassal száguldott el a célig, ami a biztonsági előírások megsértését is felvetette, kizárás azonban nem történt.

Oliveira múlt heti második helyét most egy győzelemmel fejelte meg, ezzel jelezve a KTM életre kapását, míg Marc Márquez sorozatban harmadik versenyét is eséssel fejezte be, szintén bukott Valentino Rossi, valamint a suzukis Álex Rins is – ő viszont még a hétvége előtt egy biciklis balesetben, így ki kellett hagynia a fordulót.

A Katalán Nagydíj végeredménye: 1. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 40:21,749, 2. Johann Zarco (francia, Pramac Ducati) +0,1 másodperc hátrány, 3. Jack Miller (ausztrál, Ducati) +1,9, 4. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) +4,8, 5. Joan Mir (spanyol, Suzuki) +5,3, stb. A Moto2 győztese: Remy Gardner. A Moto3 győztese: Sergio Garcia.

A világbajnokság állása: 1. Quartararo 118 pont, 2. Zarco 101, 3. Miller 90, 4. Bagnaia 88, 5. Mir 76, stb.