2024. április 16., kedd

Tiodorović: Az indiai variáns meg fog jelenni Szerbiában

Branislav Tiodorović epidemiológus a TV Kurir műsorában ma arra figyelmeztette a nézőket, hogy az indiai koronavírustörzs meg fog jelenni Szerbiában, majd rámutatott az oltási folyamatok felgyorsításának fontosságára.
Tiodorović elmondta: meg van győződve róla, hogy az indiai mutáns hamarosan Szerbiában is meg fog jelenni.
„Ezért rendkívül óvatosnak kell lennünk, és az egyetlen megoldás az oltási folyamatok felgyorsítása, és az, hogy a szigorításokat nem hirtelen, hanem fokozatosan kell enyhítenünk. A járványhelyzetet naponta figyelemmel kell kísérni, és az intézkedéseket ennek megfelelően kell összehangolni" – mondta Tiodorović.
Hozzátette, hogy a világon több mint 92 koronavírus-mutáció létezik, de hangsúlyozta, hogy az oltás a legtöbbel szemben védelmet nyújt. Később hangsúlyozta, hogy szerinte még nincs alapja annak a kijelentésnek, hogy Szerbia legyőzte a koronavírust.
„A helyzet most kielégítő, de meglátjuk, hogy milyen lesz a nyár. Oltassuk be magunkat, és tartsunk be minden előírást a fertőzés elkerüléséért" – mondta, majd a fiatalokról beszélt:
„A fiatalok is egyre inkább az oltás mellett döntenek. Az enyhítések érdekében kollektív immunitásra van szükség, amely 60-70 százalékos átoltottságnál lesz meg."