2024. április 20., szombat

A La Manche csatornán halt meg, Norvégiában találták meg

A norvég rendőrség közleménye szerint egy tizenöt hónapos gyermek holttestére bukkantak, aki még a múlt évben hunyt el a La Manche csatornán – írja a B92 hírportál.

A sajtóinformációk szerint az Artin nevű gyermek családjának másik négy tagjával együtt vesztette életét, amikor még 2020 októberében elsüllyedt egy hajó, amin utaztak.

A BBC információi szerint ez a kurd-iráni család megpróbált Franciaországból Nagy-Britanniába jutni. A megtalált gyermek földi maradványait Iránba küldik, ahol eltemetik majd. A holttestet két rendőr találta meg Norvégia dél-nyugati partjainál még az újévi éjszaka után, az identitását pedig a DNS minták alapján határozták meg.

A hajó, amelyen a család utazott, még október 27-én süllyedt el, a megtalált gyermeken kívül még két felnőtt és két gyerek vesztette életét. A család Sardasht városából származtak, amely Irán nyugati részén található, az iraki határ közelében. A hajón tartózkodó többi tizenöt migránst kórházba szállították, Franciaországban pedig jelenleg is folyik az eset kivizsgálása.