2024. április 19., péntek

Nedimović: Megteremtjük az eszközöket az olyan szélsőségek szabályozásához

A múlt héten elfogadott mezőgazdasági termékek piacának szabályozásáról szóló törvény hamarosan a képviselők elé kerül. Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter az RTS számára elmondta, hogy az iparágláncban mindenki – a gyártóktól a feldolgozókig – törvényileg szabályozott módon helyet kap majd ebben a rendszerben.

Branislav Nedimović az RTS vendégeként elmondta, hogy eddig még nem volt külön törvényünk a mezőgazdasági termékek piacának szabályozásáról, hiszen eddig ezeket a teljes kereskedelemmel együttesen, azonos módon szabályozták.

Elmondta, hogy először a piacot fogják szabályozni a mezőgazdasági termelők, a vásárlók, a feldolgozók között, és törvényesen szabályozott módon megtalálják mindenkinek a helyét ebben a rendszerben.

„Megteremtjük az eszközöket az olyan szélsőségek szabályozásához, mint amelyek most a gabonaárakkal történnek a piacon, hiszen ez gondokat okoz például az állattenyésztésben” - jegyezte meg a miniszter.

Eddig ezeket az Árutartalékok Intézetén keresztül szabályozták, amely Nedimović szerint lassú volt.

„Most az Agrárfizetési Igazgatóságnak lesz egy külön testülete, amely figyelemmel kíséri majd az árakat és szabályozza azokat, ha túl nagy ugrást észlel.

Hozzátette, hogy ez a törvény összehangolja a szerbiai szabályozásokat az uniós előírásokkal. Elmondta: arra számít, hogy az említett törvényt 2022-től kezdik majd alkalmazni.

A földművelésügyi miniszter azt is elmondta, hogy a költségvetésből minden évben 350 milliót különítenek el támogatásokra, hozzátéve, hogy idén még két pályázati kiírásuk lesz.

„Az egyik egy 60 millió eurós támogatás lesz a gazdaságok eszközbeszerzésére, amely azoknak a vállalatoknak szól, akik még kisebbek és közepes méretűvé szeretnének válni. A szerb kormány részéről sok pénz jut idén a mezőgazdaságra, megpróbáljuk modernizálni az eszközöket, mert akkor alacsonyabbak a költségek és magasabb lesz a nyereség" – állítja Nedimović.