2021. július 25., vasárnap

Falusi vendégházak nyílnak Pacséron

A különleges vizű gyógyfürdő vonzza a turistákat

A pacséri gyógyfürdő közel nyolc éve, 2014 júliusában nyitotta meg kapuit. Az első években a tófürdő a nyári hónapokban várta a vendégeket, de negyedik éve immár beltéri medencék is a pihenni, gyógyulni vágyók rendelkezésére állnak.

A tavalyi év úgy kezdődött, mint az előzőek, márciustól azonban a világjárvány a különleges, lila vizű fürdőhely életét is gyökerestől felforgatta. A rendkívüli helyzet kihirdetése után három hónapig be volt zárva, a helyi közösség ez idő alatt az épületet és a kutat felújította, meszelve, fertőtlenítve lett minden, sikerült felfrissíteni az épületet a júniusi nyitásra.

– A rossz jót hozott a számukra, az egész Szerbia megismerte Pacsért, ami fellendítette a falusi turizmust – mesélte Nagy Ottó, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke – a pacséri fürdő ugyanis felkerült a szerbiai turisztikai térképre, és egész országból ide özönlöttek a turisták.

A „pacséri csoda” a szerb média érdeklődése és a világhálón megjelent fotóknak köszönhetően vált érdekessé a belföldi turisták számára. Megváltozott a látogatók struktúrája, életkora is, az idősebb korosztály mellett huszon-harminc éves fiatalok, kisgyerekes családok is érkeztek a faluba. Több hozadéka is lett ennek: fellendült az ingatlanpiac, több apartman nyílt, hiszen a távolabbról érkezők szeretnének néhány napot eltölteni a nyugodt, szép környezetben, ahol még gyógyulni is lehet. A 2000 négyzetméter alapterületű tó nem csak különleges színével vonzza ide a turistákat, hanem kifejezetten sokrétű gyógyhatása miatt keresik fel. A nátrium-klorid mellett lítium, jód, bróm, kén és fluor is található az 1400 méter mélyről feltörő termálvízben. A vizet gyulladásos betegségek enyhítésre, ízületi, csont és légúti megbetegedésekre ajánlják. Bőrbetegségekre és a sérülésekre is jó hatással van, és ami szintén különleges, hogy nyugtatóként, antidepresszánsként is kitűnő.

Szabolcski Szabolcs, a helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, hogy pontos adat nincs róla, de jelentősen megnövekedett a házak adásvétele és az ingatlanok értéke is Pacséron. Ma már naponta közel száz embert tudnak a településen rendezett, felújított házakban, jó körülmények között elszállásolni.

A településen rendezett, felújított vendégházak fogadják a vendégeket.
A településen rendezett, felújított vendégházak fogadják a vendégeket.

Gyerekcipőben jár a gyógy turizmus a vidékünkön, de a magyarországi példák mutatják az utat.  A Helyi ízek, helyi termékek elnevezésű európai uniós pályázat első fázisa keretében egy házat újítottak fel, rendeztek be, egy bolt működésére lesz lehetőség, elindulhat a háztáji termékek árusítása.

A működő pacséri halászcsárda és kávézó-pizzéria mellett sok olyan terület van, ami még nem lett érintve, ambícióval rendelkező helyi, környékbeli fiatalokra vár a kínálat bővítése.

 A legnagyobb szállásközvetítő honlapon 11 pacséri vendégház szerepel, az apartmanházak többsége vidékiek tulajdonában van, bár helyiek is felismerték a lehetőséget.

Az egyik első vendégház tulajdonosa a bajmoki Kocsis Rita. A Fortuna Apartments 2018 óta biztosít szállást a közép-bácskai kis településen.

Kocsis Rita
Kocsis Rita

– A családdal utazgattunk sokat és magánszállásokon szálltunk meg. Onnan jött az ötlet, hogy a pacséri fürdő környékén is adott a lehetőség. Keresgettünk az eladó házak között, találtunk egy kis parasztházat, és 2-3 év újítgatás után 2018-ban tudtuk megnyitni. Az első évben az internetes foglalásnak köszönhetően sok volt az egy éjszakás vendégünk, akik átutazóban voltak, a fürdődről nem is hallottak, de külföldiek, akik Görögországba indultak nyaralni, megszálltak nálunk. Aztán már több olyan vendégünk volt, akik a fürdő végett jöttek Pacsérra. Tavaly volt a nagy bumm, amikor a hazai médiában is megjelent a pacséri fürdő, és az országhatár lezárása miatt nem mehettünk külföldre. Jóformán telt házas évünk volt. Hogy az idei milyen lesz, az még nagyon bizonytalan, az idő sem volt túl jó idáig, a járvány sem csengett még le egészen… – mesélte Rita, aki elmondta, hogy fiatal házaspárként családcentrikusan gondolkodtak.

–  Van egy három- és egy négyágyas apartmanunk. Nem bántam meg, hogy így újítottuk fel a házat, két család elfér, az udvar is erre alkalmas, igaz, sokszor kiadjuk két személyre is, mert legjobban arra mutatkozik igény. A téli idény még eddig nem olyan aktuális, bár klímával be tudunk fűteni, ha szükséges.

A vendéglátás és a turizmus területén eddig nem volt tapasztalatuk, de Kocsis Ritáék a vendégház mellett tavaly pizzériát is nyitottak a faluban.

– A pizzéria egy baráti vállalkozás, egy másik családdal együtt nyitottuk tavaly szeptemberben. Most fejlesztjük a konyhát, a Prosperitati Alapítványnál sikeresen pályáztunk erre. Megújult a konyha és így bővítjük a kínálatot. A helyi közösség kínálta fel a bérleti lehetőséget, és a járvány ellenére belevágtunk, hiszen amikor az apartmanunk vendégei kérdezték, hogy hol lehet meginni egy kávét, azt kellett mondani, hogy nincs kávézó a faluban. Pizza-kiszállítást is végzünk a kezdetektől, ez mentett meg bennünket a járvány-korlátozások idején.

Rita arra is rámutatott, hogy a helyi közösséggel jó az együttműködésük, továbbra is figyelik a pályázatokat, hiszen van hová fejlődniük,

– Még nincs egy éve, hogy működik a kávézó, örülünk annak, hogy tudtunk bővíteni. A vendégháznak viszont tíz év kell, mire megtérül a befektetés. A férjemmel igyekszünk, hogy mire felnőnek a gyerekeink, tudjunk majd valamit adni nekik. Bátorság, merészség kellett mindehhez, de bízunk benne, hogy jól döntöttünk. A kávézó terasza nagyon jó helyen van, szép a kilátás, Pacsér egy csöndes falu, és valóban, akik a nagyváros zajától szeretnének megszökni, azoknak kiváló hely. A fürdő vize pedig gyógyhatású. Mi is szoktunk járni a téli időszakban, bőrproblémákra nagyon jó, hátfájára is.

Fazekas Izabella, az egyik legújabb pacséri vendégház, az Eva House üzemeltetője. Családi összefogással, nagyon sok saját munkával sikerült felújítani egy házat néhány száz méterre a gyógyfürdőtől. Az épület fűtési rendszerét a Prosperitati Alapítvány támogatásával szerelték be, februárra lett kész a munka, és ezzel már egész éven át tudnak vendégeket fogadni.

Fazekas Izabella a vendégház felújításán dolgozik
Fazekas Izabella a vendégház felújításán dolgozik

– Mi Bácskossuthfalván élünk, de szüleink részéről félig pacsériak vagyunk, helybelieknek számíthatunk, anyósom a környéken nőtt fel, nagy szívfájdalma volt, hogy a kilencvenes években alacsony áron el lett adva az ő háza, mindig bánkódott ezen.

Izabella elmondta, hogy 2017 decemberében vásárolták a házat. Két éven keresztül folyt a felújítás, voltak ugyan kőművesek, de nagyon sok munkát ők maguk végeztek, a betonozást, falrakást, a teraszt ők maguk építették.

Eva House apartman
Eva House apartman

– Három különálló részünk van, van egy öt-hatfős családi apartman fürdőszobával és konyhával, illetve egy háromágyas szoba saját fürdőszobával, valamint kétágyas szoba saját fürdőszobával, de közös konyhával. Tavaly év elején még nem álltunk úgy, hogy megnyissunk, de pontosan a karantén miatt tudtunk dolgozni rajta nagyon sokat. Júliusban a National Geographic szerb nyelvű oldalán megjelent egy cikk és néhány fotó a különleges színű tóról, és érezhető volt, hogy hirtelen megnőtt az igény az apartmanokra, szükség van újabb szálláshelyekre. Hívogatni kezdtek bennünket, de még nem voltak a zuhanyzók beszerelve, a függönytartók, akkor megint szinte éjjel nappal ott voltunk, és végül augusztusban sikerült megnyitni az egyes és kettes részt. Ahogy meghirdettük, szinte azonnal elfoglalták az egész augusztust meg szeptember első két hetét, de utána a szeptember végéig szépen lassan megtelt, és október első hetében ment el az utolsó vendég. Legtöbben Újvidékről és Belgrádból érkeztek, de volt már svéd és német vendégünk is. Általában 2–3 éjszakát foglaltak, de voltak olyanok is, akik 4–5 éjszakát tartózkodtak Pacséron. Én úgy látom, hogy van érdeklődés, de a turisták profi szolgáltatásokat várnak: minden tiszta, rendezett legyen, a kert is, wifi, televízió, szúnyogháló, légkondi, tiszta törülköző és még sok-sok apróság. Nekünk nagy előnyünk, hogy nagyon közel vagyunk a tóhoz. Van, akit a rostélyozás érdekel, van, aki kerékpározni szeretne, van, aki horgászni, ezeket biztosítani kell. Magyarországi példákból lehet tanulni: falusi disznótort, pálinkakóstolót és hasonlókat szervezni. A nyugalom és békesség mellett a tartalom is fontos. Azt is ki kell hangsúlyozni, hogy vannak, akiknek valójában jót tesz a gyógyfürdő vize. Sok ilyen történetet hallottam, hogy ízületi, mozgásszervi betegségekben használt a fürdő, azok az emberek biztosan többször és hosszabb időre visszatérnek Pacsérra – mondta végül Fazekas Izabella.