2024. április 20., szombat

Leromboltak egy illegálisan épült szerb ortodox templomot Bosznia-Hercegovinában

A helyi hatóságok leromboltak egy illegálisan épült szerb ortodox templomot szombaton, amelyet 1998-ban építettek fel egy bosnyák háborús menekült kisajátított földjén Srebrenica térségében – írják az AFP tudósítói.

A Konjević Poljében fekvő terület tulajdonosának, a 78 éves Fata Orlovićnak az Emberi Jogok Európai Bírósága szolgáltatott igazságot 2019 októberében, a hazájában folytatott hosszas jogi csatározások után. A bíróság kártérítésre kötelezte a helyi hatóságokat, illetve arra, hogy rombolják le a templomot, és adják vissza a földet az Orlović családnak.
A templom lerombolása a rendőrség jelenlétében zajlott szombaton. Incidensre nem került sor. Az építőanyagot a közeli Bratunacba szállították át, ahol egy új templomot építenek belőle.
„Végre igazságot szolgáltattak" – örvendezett Fata. „Ez életem legszebb napja" – tette hozzá.
„Végre elmondhatjuk, hogy léteznek törvények ebben az országban, hogy van valami, amit tiszteletben tartanak, és hogy normálisan élhetünk" – hangsúlyozta az asszony lánya, a 45 éves Hurija Karić.
Fata Orlovićot és családját az 1992-1995-ös boszniai háború idején üldözték el otthonából és terelték a kelet-boszniai Srebrenicába. Azonban a család egy része megszökött a boszniai szerb katonáktól, így elkerülte az 1995-ös mészárlást, és néhány évvel később visszatért szülőfalujába, Konjević Poljéba. A ház közvetlen közelében akkor már egy ortodox templom állt. A család pert indított kisajátított földje visszaszerzése érdekében.
Fata Orlović férjét, valamint több mint húsz családtagját mészárolták le a boszniai szerbek 1995 júliusában Srebrenicában. A vérengzést – amelynek során mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút öltek meg – a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletben népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.
Az elüldözött bosnyákok házaiba gyakran költöztek be szerbek, akik Bosznia-Hercegovina bosnyákok és horvátok lakta részeiből érkeztek a boszniai Szerb Köztársaság területére. Számos házfoglaló később sem volt hajlandó kiköltözni a sajátjának vélt ingatlanból. Az 1992-1995-ös boszniai háború idején, valamint a harcok lezárását követően a bosnyákok, a horvátok és a szerbek templomok, illetve mecsetek építésével igyekeztek megszilárdítani jelenlétüket a meghódított területeken.