2024. április 19., péntek

A kívánt karra való bejutás a tét

Szombaton kezdődtek meg az MNT felvételi felkészítő programjának tantermi foglalkozásai

A Magyar Nemzeti Tanács február 13-án indította el az idei felvételi felkészítő programját a leendő hallgatók számára. A program keretében 13 tantárgyból – magyar nyelv és irodalomból, német nyelvből, angol nyelvből, szociológiából, pszichológiából, történelemből, földrajzból, biológiából, matematikából, fizikából, kémiából, közgazdaságtanból, valamint számítástechnika és informatikából – több mint kétszáz fiatal készül a felvételi vizsgára. A képzés tizenegy hétvégi programból tevődik össze. Eddig az órákat, tekintettel a járványügyi helyzetre, csak online felületen lehetett megtartani, de az intézkedések enyhítése miatt a múlt szombaton a szabadkai Vegyészeti–technológiai Iskolában megtartották az első tantermi foglalkozásokat is. A végzős diákokat és a felkészítő tanárokat Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte.

– Az MNT felvételi felkészítőjének úgymond a második részéhez érkeztünk, hiszen ebben az évben is rendhagyó módon szerveztük meg. Február 13-ától minden második szombaton, azaz kilenc alkalommal online, a virtuális térben zajlottak az órák, az volt a felvételi felkészítőnk első része, most pedig eljutottunk a másodikhoz, ezek pedig a tantermi foglalkozások. Az MNT a vajdasági magyarság képzettségi szintjének emelése céljából vezette be komplex felsőoktatási ösztöndíjprogramját, amelynek része a felvételi felkészítő is.

A program 2011 óta folyamatos, az MNT Magyarország Kormányának, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően tudja megvalósítani. Ez tehát a tizenegyedik alkalom, és idén is nagyon népszerű. A felkészítő felvételi program célja, hogy segítse a végzős középiskolásokat felkészülni a felvételire, hogy minél jobb eredményt érjenek el bármelyik hazai felsőoktatási intézményben a felvételi vizsgán, minél több pontot szerezzenek, bejussanak arra a karra, amelyet a szívük szerint választottak és azzal foglalkozzanak, amivel szeretnének. Minden évben a téli szünet után kezdjük a felkészülést, így tettük ezt az idén is, de tekintettel a járványügyi helyzetre, a szervezőbizottság a felkészítő tanárokkal egyetemben úgy határozott, hogy az online térbe helyezi át a képzést, élő kapcsolatos streaming formában, meghatározott időpontban, így tantárgyak szerint alakultak ki csoportok, azaz virtuális osztályok, és ilyen módon minden második szombaton délelőtt kétszer másfél órában folyt a munka. Az idén 143-an jelentkeztek az első körben, de mivel a jelentkezés folyamatos volt, így most az online rendszerünkben több mint kétszáz fő van jelen, aki igényelte a felvételi felkészítő programon való részvételt – tudtuk meg Jerasz Anikótól. Kiemelte továbbá, hogy az idén a legnépszerűbb tantárgyak élén ismét a matematika található, megközelítőleg ötven regisztrált diákkal, de nagy érdeklődés mutatkozott az informatika (31 fő), a biológia (25 fő), valamint a kémia (20 fő) iránt is.

Szombaton a tantermi foglalkozásokat Halasi Butora Ágnes (angol nyelv), Fremond Mónika (német nyelv), Faragó Szilvia (biológia), mgr. Csikós Pajor Gizella (matematika), Szórád Endre (kémia), Esztelecki Péter (informatika és számítástechnika) és Tóth Vásárhelyi Anita (pszichológia) felkészítő tanárok tartották, párhuzamosan az online órákat pedig Tóth Ágota (magyar nyelv és irodalom), Loboda Szonya (közgazdaságtan) és Szalma Emese (fizika). A következő, egyben utolsó foglalkozás 19-én várható.