2024. március 29., péntek
TARTOMÁNYI TISZTSÉGVISELŐINK

Minden fontos, ami magyar ügyet szolgál

Korponai Lívia: A határidők pontos betartása a hatékonyság növelésének a záloga

Korponai Lívia 2015 és 2020 között volt a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság segédtitkára. Mintegy öt évig követte és aktívan részt is vett a tartomány egyik nagyobb titkárságának pénzügyi munkájában. Ezután a tartományi képviselőház képviselőjeként tevékenykedett a múlt év végéig, majd ismét pénzügyi segédtitkárrá nevezte ki a tartományi kormány. Líviával korábbi tapasztalatairól, jelenlegi feladatairól, illetve jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Segédtitkárként mivel bízzák meg, melyek az aktuális feladatai?

– Munkám során a titkár úrral működöm együtt, valamint az ő helyettesével, altitkárával és természetesen közvetlenül a pénzügyi részleg munkatársaival, illetve a titkárság többi főosztályával is együtt dolgozom. Ha a feladatok természetét veszem figyelembe, talán úgy fogalmazhatnék, hogy az állandó jellegű és a működéshez szükséges pénzügyi, mindennapos, illetve időközönként ismétlődő feladatok tartoznak az egyik csoportba. A teljesség igénye nélkül ide sorolhatók a költségvetéssel kapcsolatos teendők, a pénzügyi terv készítése, módosítása, a negyedévi terv, a különféle időintervallumokra vonatkozó megvalósítások, valamint jóváhagyások és végzések kidolgozása, a vizsgáztatási bizottsági tagok juttatásainak utalása. A másik nagy feladatkör a pályázatok nyertes felhasználóinak történő utalások, melyek a kvartális tervvel összhangban történnek, a pályázók egyéb kötelességeinek és előző évi jelentésük ellenőrzése után.

Az ön számára mi jelenti a legnagyobb kihívást?

– Talán a rövid határidő a leggyakrabban előforduló kihívás, mert a pénzügyben a határidő szigorúan meghatározott dolog, legyen szó akár a kormány, akár a tartományi pénzügy, a könyvvizsgálók vagy bármilyen más intézet által szabott feltételekről, illetve egyéb törvényes kötelezettségről. Itt szeretném megemlíteni a pénzügyi főosztály szakmunkatársainak lelkiismeretes és pontos munkáját, a jó együttműködést, a csapatmunkát. Muszáj megemlítenem azt a tényt is, hogy a büdzsét szigorú szabályok alapján kell megtervezni és megvalósítani, ami néha fejtörést okoz, amikor évközben felbukkanhat nem előrelátható esemény vagy körülmény.

Korponai Lívia (Ótos András felvétele)

Korponai Lívia (Ótos András felvétele)

Jelenleg mivel, mely kérdéskörökkel foglalkozik a titkárság?

– Ami a titkárság pályázatait, projektumjait illeti, a kiírás mindig év elején történik. Ez azt jelenti, hogy így nyárelőre már a szerződések aláírása is lebonyolításra kerül, illetve ahol lehetőség van rá, már a pénz is az oktatási intézmények, a községek és a civil szervezetek számláin van. Támogatásainkat két fő szegmensre osztjuk, a kisebbségügyi és az oktatási témára. Az elsőhöz soroljuk a nemzeti tanácsok működési és fejlesztési költségeinek fedezését, valamint az etnikai közösségek, a hivatalos nyelv- és íráshasználat és a nemzetek közötti tolerancia fenntartásának, gondozásának támogatását. Az oktatás magában foglalja az általános és középiskolai szintet, itt elsőként a középiskolások utaztatásának támogatását emelném ki, az általános- és a középiskolák különféle programjainak és projektumainak pénzelését, az iskolák és a diákkollégiumok felszerelését, valamint a kétnyelvű oktatással foglalkozó iskolák finanszírozását, és egy igen sikeres, oktatási intézetek épületeinek tatarozására, javítására vonatkozó pénzbeli támogatásvonalat, amely sokéves szünet után 2017-ben újjászületett. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a köztársasági szintről történő átutalások az gyermekintézmények, az általános- és középiskolák, valamint a diákkollégiumok irányába is a mi titkárságunkon keresztül valósulnak meg, a tanügyi alkalmazottak bérének, valamint a volt tanügyi alkalmazottak végkielégítésének a formájában.

Melyek azok a programok és fejlesztések, amelyek megvalósulása feltétlenül szükséges a vajdasági magyarság szempontjából?

– A titkárságunk által pénzelt fejlesztések igen nagy summát igényelnek, amikor a vajdasági magyarság érdekei szempontjából közelítjük meg a számokat. Az elmúlt hat év mutatója igen kedvező. Ha belegondolok, melyek a fontos projektumok magyar szempontból, bizony nehéz feladat eldönteni, mivel úgy vélem, hogy minden fontos, ami magyar ügyet szolgál és aminek a segítségével az együttélés színvonala javul. Méghozzá amiatt, mert közösségben élünk és amikor valakinek segítünk, jót teszünk, azzal a családjának, és tágabb környezetének is szolgálunk.

És végezetül önnek, tisztségviselőként mi fontos, mit szeretne feltétlenül elérni?

– A hatékony munkát és az érezhető, látható eredményeket nevezem sikernek. Ezt személyesen is igyekszem elérni. Mivel pénzügyről beszélünk, úgy is fogalmazhatnék, célom az adott keretből jól gazdálkodni. Felelősségteljesen végezni a titkárság pénzügyi dolgait, hogy ezáltal is biztosítva legyen az eredményesség.