2024. április 16., kedd

Újrakezdésben az erő

Pásztor István: A jelen kihívásaira adott jó válaszokkal nyerhető meg a jövő

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely, ITT érhető el!

Művelődési műsort, alkalmi beszédeket és szentmisét ötvöző rendezvény keretében emlékeztek meg Királyhalmán, a Jézus Szentséges Szíve-plébániatemplom templomkertjében a nemzeti összetartozás napjáról. A vajdasági központi rendezvényen alkalmi beszédet Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondtak.

A jelen kihívásaira adott jó válaszokkal nyerhető meg a jövő, emelte ki Pásztor István, mondván, a sorsfordító eseményekre való emlékezés lehet jó, de rossz is. A jó az, amely nem pusztán felidézi az eseményt, hanem a jövőbe tekintve idézi fel azt, újrafogalmaz kérdéseket és újraértelmezi a magyarázatokat, hogy friss válaszokat kaphassanak a megemlékezők, ezek pedig lehetővé teszik, „hogy az elkövetkezendőkben jó pozícióban és jó kondícióban legyünk". Hozzátette, a trianoni békediktátum aláírásának napján elfogadott határ akkor veszít jelentőségéből, ha az országok és nemzetek, „vagyis mi mindannyian, akik ennek a térségnek a jelenét éljük és a jövőjét akarjuk, megtaláljuk az együttműködés valós lehetőségeit."
Pásztor István arra is emlékeztetett, hogy pontosan egy évvel ezelőtt választási kampány volt folyamatban. Hozzátette: „Világosan láttam, ha nem fogunk össze, nem újabb évszázadnak kezdünk neki szülőföldünkön, hanem csendesen befejezzük azt, ami még megmaradt az elmúlt száz évből. A választási eredmények azt bizonyították, hogy a vajdasági magyarok is ugyanígy látták a helyzetet. Ezt most szeretném újra megköszönni. Bízom abban, mindennap bizonyítom és bizonyítjuk, hogy megérdemeltük a bizalmat."

Közös múltunk egy kiemelkedően jelentős és fájdalmas mozzanatára emlékezünk... Százegyedszerre is megfogadjuk, hogy a fájdalom könnyeinek az erejével fordulunk az élet felé és küzdünk meg érte mindennap – fogalmazott Magyar Levente (Fotó: Gergely Árpád)

Közös múltunk egy kiemelkedően jelentős és fájdalmas mozzanatára emlékezünk... Százegyedszerre is megfogadjuk, hogy a fájdalom könnyeinek az erejével fordulunk az élet felé és küzdünk meg érte mindennap – fogalmazott Magyar Levente (Fotó: Gergely Árpád)

Történelme a magyarokat megtanította úgy emlékezni a múltról, hogy közben minden erejüket a jövő építésére fordítják, hangsúlyozta beszédében Magyar Levente, mondván; „ezt a jövőt a múlt, a szívünkbe és elménkbe vésődött tapasztalatai szerint alakítjuk, állandó tudatában annak, hogy a megtörténtek nemcsak meghatároznak, hanem alkotnak is bennünket".
A rendezvényt dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, dr. Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, továbbá a vajdasági magyarság politikai és intézményvezetői, valamint közéleti szereplői tisztelték meg jelenlétükkel. Jelen volt dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Csallóközi Eszter szabadkai főkonzul is.