2021. június 15., kedd

Aki mindig úgy jött ide a déli végekre, mint aki hazajön

Harag Györgyről, Erdély nagy fiáról, az egyetemes magyar szellemi élet kiválóságáról gyorsan megfeledkeztünk. Elfeledkeztünk, mert ez a rohanó világ, amelyben élünk, könnyen felejti el a tegnap értékeit és söpri be azokat a feledés süllyesztőjébe.

Hogy ki volt Harag György, azt a leghitelesebben, Sütő András, az egyetemes magyar szellemi élet másik erdélyi kiválósága fogalmazta meg Harag György ravatalánál elmondott búcsúbeszédében (Harag György 1985. július 10-én Marosvásárhelyen halt meg). Ebből a búcsúbeszédből idézek néhány sort: „Koporsód immár a sír fölött a támasztó rudakon, nem látom a gyászoló nagy tömegében, ahol a szertartás kívánta kalappal a kezemben az én otthoni szertartásom szerint is búcsúzom tőled fedetlen fővel. Amennyi szertartásforma létezhet a végső búcsúhoz, mind neked szól, te mindenkié voltál, aki nyelvek és határok fölött is az emberségben találkozni képes”.

Harag György

Igen, Harag György a színházművészet igaz elkötelezettje volt, mindenkié volt itt a közép-kelet-európai tájakon. Úgy jött ide közénk, a déli végekre, hogy hazajött, és úgy ment vissza, hogy hazament. Harag György nemcsak a Nagy Rendező, a Nagy Pedagógus volt, akit tanítványai végtelenül tiszteltek, becsültek, hanem valami csodálatos kapocs is az egymástól olyan távol élő színészkollégák, társulatok között. Sokáig úgy gondoltuk, hogy nem ismerjük egymást, hogy csak az anyanyelv, amely így idegenül is, összeköt, összetart bennünket. Aztán lassan mellénk telepedett a felismerés. Itt a Kárpát-medencében, Thália mindinkább világosodó boltíve alatt közös elképzelések, célok bontogatták a közénk emelt falakat. Harag György volt, aki rádöbbentett bennünket erre a felismerésre, aki egyszerű emberségével, mélységes művészi alázatával, az emlékezetes, antológikus előadások mellett az összetartozás szép eszméjét is magával hozta.

Harag György – 1978 áprilisa és 1981 júniusa között – Csehov három jelentős színpadi művét rendezte meg az Újvidéki Színházban – a Három nővért, a Cseresznyéskertet és a Ványa bácsit. Harag ezzel a három előadással nagyban hozzájárul az Újvidéki Színház arculatának kialakításához (Dorić Play Strinbergje és a Mockinpontja után újabb lépés volt ez a színház fejlődésében).

Rövid Eleonóra és Harag György az Édes Anna egyik próbáján

Meg kell említeni azonban Harag György másik két nagy előadását, a Buszmegállót és Kosztolányi Édes Annáját. A Buszmegálló újvidéki bemutatója után, Fábián László kritikus többek között ezt írta a Film, Színház, Muzsikában: „Harag György rendezése Újvidéken azt is megértette velünk, hogy az igazi irodalom, az igazi színház egyetemes, hogy a tehetség Kínában is érzi, tudja, mi fáj nekünk Magyarországon, Jugoszláviában, Romániában, vagy a Kanári-szigeteken. A tehetség egyetemes. Harag György tehetsége is. Eddig ezt sem mondtam meg neki, jóllehet akadt volna már alkalmam rá – akár Marosvásárhelyen. Most azonban leírtam abban a tudatban, hogy a Harag-életmű forgalmas buszmegálló a színháztörténetben és mi szívesen várakozunk ebben a megállóban”. Harag György Szabadkán, Kosztolányi városában, hét magyar és két szerb előadást álmodott színpadra.

A Mester, Harag György a hetvenes évek legelején Nagy István Özönvíz előtt című drámájának újszerű színrevitelével találta meg azt a hangot, azt a stílust, azt az új színházi formanyelvet, amely a későbbiek folyamán meghatározta színházi ars poeticáját. Egy akkor készült interjúban a következőket hangsúlyozta: „Nagy István Özönvíz előtt című drámájának előadásával a marosvásárhelyi társulat 1971-ben elnyerte a Romániai Színházak Fesztiváljának nagydíját. Ez egyike volt azoknak az előadásoknak, amely során – hogy úgy mondjam – saját hamvaimból születtem újra. Hiszem azt, hogy olyan darabok megtalálásával kell foglalkoznom, amelyen keresztül, mint rendező, ki tudom magam fejezni. Mindig kerestem és találtam olyan értékes darabokat, amelyek megfelelnek az én rendezői, művészi, alkotói szükségletemnek”.

A Ványa bácsi együttese

Úgy érzem, hogy befejezésül el kell mondanom Harag Györgynek azt, amit csak halála után tudtunk meg, amiről, ő maga, sohasem beszélt. Ugyanis Harag György édesapja, édesanyja, két testvére Auschwitzban lelte halálát, ő maga Mengelének ama hírhedett intésére mely gázhalálra vagy munkára ítélte a deportáltakat, munkaszolgálatosként Mauthausenbe került, majd Ebenseeben szabadult föl. Sütő András volt az, aki tudott Harag György döbbenete tragédiájáról, és nem egy alkalommal hangsúlyozta: Harag György minden színpadi megszólalásával azt mondhatta volna, azért vagyunk a világon, hogy az erőszakot, a fajmítosz bestialitását száműzzük belőle. S ha tinéktek, barátaim, vigasz és megtartó erő a megénekelt szülőföld pora, veletek vagyok magam is a ragaszkodásban ezzel a maréknyi hamuval, mely apám, anyám volt két fiútestvére. Ők négyen a hatvanmillióból.