2021. július 28., szerda

Vučić mindenről kész tárgyalni

Szerbia eleget fog tenni minden olyan felkérésnek, amely a Pristinával való párbeszéd folytatására vonatkozik, napokon belül folytatódhat a dialógus, mondta pénteken az ország polgáraihoz intézett beszédében Aleksandar Vučić államfő, s úgy ítélte meg, nehezek lesznek az előttünk álló napok és hetek. Szerbia kompromisszumos megoldást keres, ultimátumokat nem hajlandó elfogadni. Vučić kész jelentést tenni a képviselőház előtt a Pristinával folytatott eddigi párbeszédről, akár a folytatás előtt, akár az után, jelentette ki.
Sok egyéb mellett a politikai párbeszéd témájára is kitért, mondván, készen áll egyeztetni minden parlamenten kívüli ellenzéki párttal, azokkal is, amelyek külföldi közvetítők bevonását követelik.
Azt is közölte, hajlandó referendumot kiírni a Rio Tinto bányakonszern Loznica környéki kutatásairól, a helyi lakosok egy része ugyanis környezetvédelmi aggályok miatt ellenzi a lítium kiaknázása érdekében folytatott munkálatokat. Szerinte az érintett önkormányzatokban szavazást lehetne tartani a projektumról, s annak eredményét maradéktalanul tiszteletben tartanák