2024. április 16., kedd

Virágpalántákkal az élet normalizálása felé

Két helyszínen nyílt virágpiac a város központjában

Ma, hosszú kihagyás után, ismét virágpiac nyílt a város központjában. Az idei esemény egyik különlegessége, hogy a korábbi évekkel ellentétben a szép virágok szerelmesei két helyszínen is, a Szentháromság-szobornál és a Jovan Nenad-szobor körül válogathatnak virágpalántákból, ültetvényekből és különböző kerti alkalmatosságokból. A vásárlók többek között muskátliból, petúniából, begóniából, pletykából különböző kaktuszokból, szukkulensekből válogathatnak, sőt olyan különleges növények palántái is megtalálhatóak itt, mint a vadcitrom, a datolyaszilva vagy éppen a gránátalma.

Huszonkét kiállító van a virágpiacon

Huszonkét kiállító van a virágpiacon


Srđan Samardžić, a városi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja a virágpiacon megtartott sajtótájékoztatón a rendezvény megszervezését a járvány utáni élet normalizálásának egyik fontos lépésének nevezte. Dušan Kontić, a virágpiac szervezője elmondta, hogy a virágpiacon huszonkét kiállító van jelen, többségük hazai virágtermelő. Köztük van az ország legnagyobb muskátlitermelője is. Hozzátette, hogy az ehhez hasonló rendezvényeket tavasszal rendezik, de a növények virágzása egy-másfél hónapot késett a csapadékos időjárás miatt.
A virágpiac szombaton 18 órakor zárul.

Hosszú kihagyás után, ismét virágpiac nyílt a város központjában

Hosszú kihagyás után, ismét virágpiac nyílt a város központjában