2024. március 28., csütörtök

Hagyományaink ápolása

A tartományi kormány támogatja a nemzeti kisebbségek kulturális rendezvényeit

A tartományi művelődési titkárság 8,6 millió dinárral támogatja a nemzeti kisebbségek kultúrája és művészete szempontjából fontos projekteket. A szerződéseket tegnap Dragana Milošević tartományi művelődési titkár adta át. A pályázat keretében 16 kisebbségi nemzetiség projektjeit támogatják, 41 községből.

Dragana Milošević (Fotó: Dávid Csilla)

Dragana Milošević (Fotó: Dávid Csilla)

– Megelégedésre ad okot, hogy lehetőségünk van 135 nagyszerű projektet támogatni, amelyek a nemzeti kisebbségek kultúrájának, hagyományainak és szokásainak ápolására helyezik a hangsúlyt. A titkárság célja, hogy évről évre növelni tudjuk a hasonló projektre szánt keretet – emelte ki Milošević, aki hozzátette, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság is jelentős pénzügyi támogatást nyújt a kisebbség számára.

Azért fontos ez a támogatás, mert számos vajdasági egyesületnek, illetve szervezetnek ez az egyetlen bevételi forrása. A pályázat segítségével sok szórványtelepülésen működő szervezetnek tudjunk biztosítani a fennmaradását és az éves működését. Idén 6,5 millió dinárt különítettünk el kulturális projektek megvalósítására, illetve 2,1 millió dinárt könyvkiadásra. Összesen 107 projektumot támogatunk a hagyományőrzés és a kortárs művészetek területén, 24 projektumot pedig a könyvkiadásban segítjük – mondta Kudlik Zoltán, a titkárság kisebbségi ügyekkel megbízott segédtitkára.

Kudlik Zoltán (Fotó: Dávid Csilla)

Kudlik Zoltán (Fotó: Dávid Csilla)

A Torda Jövőjéért Egyesület évek óta sikeresen pályázik a kulturális titkárságnál.

– A kis egyesületeknek, mint amilyenek mi is vagyunk, minden támogatás jól jön. Idén a falunapi rendezvény megszervezésére pályáztunk, melyre 50 000 dináros támogatást nyertünk. Nagyon sokat jelent ez az anyagi segítség, hiszen máshonnan nem kapunk támogatást. Igaz ugyan, hogy a falunapi rendezvény már lezajlott, de utólag is tudjuk rendezni a kiadásokat – mondta Dobai János, az egyesület elnöke.

Dobai János (Fotó: Dávid Csilla)

Dobai János (Fotó: Dávid Csilla)

Részben a tartományi támogatásból valósul meg az 57. Gyöngyösbokréta, valamint a 44. Durindó, melyeknek idén Törökbecse ad otthont.

Ilija László, a törökbecsei Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy tavaly a pandémia miatt elmaradtak ezek az rendezvények, de idén mindent megtesznek annak érdekében, hogy megtarthassák. A hagyományápoló fesztivált szeptember végén szeretnék megtartani a Tisza-parton.

Ilija László (Fotó: Dávid Csilla)

Ilija László (Fotó: Dávid Csilla)

A Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ az idei Ifjúsági Etno Tábor megvalósítására pályázott.

– A nagy múlttal rendelkező rendezvénynek már Vajdaság számos települése adott otthont, az idei évben Temerinben fogjuk megszervezni, reméljük, hogy a tavalyi szerényebb táborunk után fokozatosan vissza tudunk térni ahhoz a színvonalhoz, ahhoz a kínálathoz, amiket a korábbi évek során tudtunk nyújtani – mondta a központ elnöke, Botka Csaba.

Botka Csaba (Fotó: Dávid Csilla)

Botka Csaba (Fotó: Dávid Csilla)

A tartományi titkárság és a szervezők is bíznak abban, hogy a járványhelyzet enyhülésével a kulturális élet is be fog indulni, és a rendezvények meg tudnak valósulni.