2024. április 16., kedd

Vesztegetéssel vádol 49 röszkei pénzügyőrt az ügyészség

Volt olyan, aki egy nap alatt 66 alkalommal fogadott el pénzt

Negyvenkilenc röszkei pénzügyőr ellen emelt vádat az ügyészség vesztegetés miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.

A pénzügyőrök rendszeresen készpénzt fogadtak el külföldiektől a röszkei autópálya-határátkelőnél – tudatta Keresztes Imre. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
A vádirat szerint a röszkei autópálya-határátkelőhelyen szolgálatot ellátó pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között fogadták el a készpénzt a külföldi utasoktól, buszsofőröktől és tehergépjármű-vezetőktől.
A Nemzeti Védelmi Szolgálattal szoros együttműködésben felderített ügyben a vesztegetési pénz alkalmanként öt és száz euró között változott, de az elkövetők fogadtak el forintot is, amelynek értéke jellemzően ezertől húszezerig terjedt – közölte Keresztes Imre.
A határátkelőhelyen szolgálatot teljesítők a korrupciós pénzt összegyűjtötték, elrejtették, majd többnyire az osztályvezető vagy annak helyettese havonta kétszer szétosztotta.
Az 1573 oldalas vádirat szerint a 49 pénzügyőr összesen 4356 esetben követett el korrupciós cselekményt. Volt olyan, aki egy nap alatt 66 alkalommal fogadott el pénzt. A legtöbb esettel vádolt pénzügyőr terhére 684 vesztegetés róható.
A pénzügyőrök szolgálati jogviszonya – egy kivételével – megszűnt, jelenleg valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.
Az általuk elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa 15 év szabadságvesztés.