2024. április 20., szombat

Vučić: Repülőteret is építhetünk Trebinjében

Aleksandar Vučić államfő a boszniai Szerb Köztársaság küldöttségével folytatott megbeszélést követően azt mondta, hogy Szerbia „a daytoni megállapodás 10. mellékletének megfelelően" jelentést kér a főképviselőtől a bosznia-hercegovinai helyzetről, kifejezi nézeteit és hozzáállását, valamint meghallgatja a Szerb Köztársaság véleményét a kérdésben. „Szerbia olyan módon fog cselekedni, ahogyan eddig még nem cselekedett, mindezt az aláírtakkal összhangban" – szögezte le.

Mint mondta, a találkozón Nikola Selaković külügyminiszter, Aleksandar Vulin belügyminiszter és a miniszterelnök is részt vett.

„Minden fontos kérdést megvitattunk, ezek nem könnyű napok az ottani szerbek számára" – mondta Vučić a konferencián, hozzátéve, hogy a vendégeket ismertette a koszovói helyzettel is.

Amennyiben az idén hét százalékos gazdasági növekedést érünk el, akkor tovább tudunk segíteni a boszniai Szerb Köztársaságnak, mondta az államfő. Egy repülőteret is meg tudunk építeni Trebinjében, tette hozzá.