2022. január 24., hétfő

Februártól naponta kétszer utazhatunk majd Belgrád és Újvidék között

A jövő év februárjában üzembe helyezik a Belgrád és Újvidék közötti szakaszon azt a három gyorsvonatot, amelyeket a svájci Stadler vállalat az év végéig szállít Szerbiába, jelentette be Tomislav Momirović építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, hozzátéve, hogy a polgároknak mintegy 1000 dinárt kell majd fizetniük a fél órás utazásért.

„Naponta kétszer a polgárok közvetlenül Belgrádból Újvidékre utazhatnak, és fél óra alatt megérkeznek az célállomásra, mindez körülbelül 1000 dinárba kerül majd" – mondta Momirović a Prva televízió vendégeként. A miniszter elmondta, hogy a Stadler október végéig szállítja Szerbiába az első, az év végéig pedig a másodikat és a harmadik gyorsvonatot. „Ezek a világon a legjobb ilyen típusú vonatok" – hangsúlyozta a tárcavezető.