2024. április 19., péntek

Februártól három Stadler vonat közlekedik Újvidék és Belgrád között

Huszonötmillió euróba kerül egy szerelvény

Az év végéig megérkezik a svájci Stadler vasútijármű-gyártó cégtől a Szerbia által vásárolt három gyorsvonat, és ezek februártól szállítják majd az utasokat a Belgrád és Újvidék közötti, felújított vasúton. A 110 kilométeres szakaszon 30 perc alatt száguldanak végig a szerelvények, az utazás körülbelül 1000 dinárba kerül – ismertette Tomislav Momirović építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter.

,,Naponta kétszer indul majd szerelvény Belgrádból Újvidékre. Egyes vonatok több állomáson is megállnak, ezekre a járatokra olcsóbban lehet jegyet váltani, a megállókkal az út 48–52 percig tart – vázolta a terveket a szaktárca vezetője a Prva televízióban. Mint mondta, a két város között közlekedő első vonat október végére érkezik meg Szerbiába, és a másik kettő is még az év vége előtt. Szerbia választása a Stadler ,,double-decker” emeletes szerelvényeire esett, ezek a legjobb ilyen típusú vonatok jelenleg a világon. Az európai országok közül pillanatnyilag Szerbia fektet a legtöbbet a vasúthálózat fejlesztésébe, és valószínű, hogy ezek a projektumok az egész térségben fellendítik a vasúti közlekedést.

Mint lapunk is írt róla, Momirović a hét elején munkatársaival személyesen is megtekintette a Stadler termelési részlegét, és alkalma volt látni a Belgrád által vásárolt típus példányait. Tegnapi tévés szereplésekor arról is beszélt, hogy a svájci gyár képviselői szerint Szerbia egy nagy piac lesz a számukra, mert a következő 5–8 évben akár több mint 100 szerelvényt is vásárolnia kell. ,,Egy szerelvény körülbelül 25 millió euróba kerül, de ha mindez hozzájárul a gazdasági növekedéshez, akkor már csak aránylag drága” – fogalmazott a miniszter. Számítása szerint, mivel maximálisra növelték a munkatempót, a Niš–Zaječar vasútvonalon már június végén megindulhat a közlekedés. Kiemelte, hogy az ország történetének legnagyobb infrastrukturális beruházási hulláma van folyamatban, pillanatnyilag több mint 20 000 hektáron folyik a kisajátítási eljárás.

,,A következő 5 évben az ország területének 80 százalékán olyan közműfejlesztés zajlik le, és a környezetvédelmi tervek alapján olyan szennyvíztisztító berendezéseket helyezünk üzembe, hogy az emberek nyugodtan ihatnak is majd a folyókból. Az ökológiai projektumok a kormány abszolút prioritásai közé tartoznak. Korábban a gyorsvasutak, a belgrád–čačaki autópálya vagy a fővárosi metró csak egy álomnak tűnt, ma mindez valósággá válik. Jelenleg 12 autópálya-projekttel foglalkozunk, egyes vonalak épülnek, másoknak a dokumentációja készül. Huszonhárom milliárd eurót fektetünk a közlekedési infrastruktúra fejlesztésébe, ami a bruttó hazai termék értékének majdnem a fele” – tájékoztatta a nyilvánosságot a miniszter, aki saját bevallása szerint jó kapcsolatokat ápol Zoran Drobnjakkal, a Szerbiai Utak Közvállalat igazgatójával, de vannak dolgok, melyekben nem értenek egyet, ami ,,természetes”. Kérdésre válaszolva kijelentette: az építési, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszteri poszton annyi a dolga, hogy nincs ideje azon gondolkodni, kire célozhatott Aleksandar Vučić államfő, amikor a párton belüli megosztottságról és arról beszélt, hogy kizárják azokat, akik szapulják, rágalmazzák vagy zsarolják egymást. Momirović hozzátette: biztos abban, hogy nem rá gondolt az elnök.