2024. április 18., csütörtök

Államiból magángyógyszertár

Az állami gyógyszertárak bezárásáról és magánosításáról döntött hétfőn a zentai községi képviselő-testület

Hétfőn rendkívüli ülésen döntött a zentai községi képviselő-testület az állami gyógyszertár bezárásáról, valamint annak privatizációjáról. A testület tagjai szavazattöbbséggel elfogadták a napirendi pontot, így az állami gyógyszertár május 31-ével befejezte a működését.
Sztantity Szebasztián, Zenta község tanácsának gazdasággal és idegenforgalommal megbízott tagja elmondta, hogy a képviselő-testület már a tavalyi évben megállapította, hogy az állami tulajdonban lévő gyógyszertár fizetésképtelen, és pénzügyileg nem fenntartható. Ezért elindították az eljárást az intézmény felszámolására és a helyiség későbbi bérbeadására.

– Három cél vezérelt bennünket: az első, hogy a gyógyszerellátást biztosítsuk a község azon részein is, ahol nincs magángyógyszertár; a második, hogy az ott dolgozók jogai minél kevésbé sérüljenek, valamint hogy biztos munkahelyet kapjanak a későbbiekben az új bérlőnél; a harmadik, hogy a költségvetésben ne okozzon további károkat ez a fizetésképtelenség – magyarázta Sztantity.
A tanácstag hozzátette, hogy a hétfői képviselő-testületi döntés nyomán kiírják azt a pályázatot, amire majd jelentkezhetnek az érdekelt gyógyszertárak, amelyek a továbbiakban a zentai (a gyermekrendelő melletti üzlethelyiség), valamint a felsőhegyi és a tornyosi gyógyszertárat üzemeltetnék tovább.
– Egy városi és két falusi gyógyszertár kerül bérbeadásra azért, mert ezekben az épületekben tudják majd az új bérlők úgy kialakítani az üzlethelyiségeket, hogy az négyzetméterszámban is megfeleljen az előírásoknak. A Tornyosi úton lévő gyógyszertár üzemeltetésénél az egészségház működése került volna veszélybe azzal, ha pluszhelyiségeket adnak át a gyógyszertárnak. Keviben egy pár négyzetméteres gyógyszertár üzemelt eddig is, emellett Bogarason sem megoldható a jelenlegi épületben a gyógyszertár működtetése, hozzáépítés nélkül – nyilatkozta Sztantity, aki azt is elmondta, hogy az új bérlőnek vállalnia kell azt a kötelezettséget, hogy ezeket a helyiségeket úgy alakítsa ki, saját költségen, hogy az az előírásoknak megfeleljen.

Zentán az állami gyógyszertár helyén néhány hét múlva újranyithat egy magángyógyszertár

Zentán az állami gyógyszertár helyén néhány hét múlva újranyithat egy magángyógyszertár

A pályázatot hétfőn írták ki, az érdekelteknek pedig 15 napjuk van a papírok benyújtására. Sikeres pályázat esetén a gyermekorvos melletti gyógyszertár három hét múlva újranyithat, míg a falusiak a felújítást követően.
Sztantity egy korábbi interjú során elmondta, hogy a Szerb Köztársaságban, a törvénymódosításokat követően, 2021 végéig be kell fejezni az állami gyógyszertárak magánosítását. Ehhez elsősorban az intézmények vagyonjogi helyzetét kellett rendezniük, mert például a felsőhegyi egészségház és az ott működő gyógyszertár épülete egyáltalán nem volt bejegyezve a kataszteri hivatalban. Hozzátette, hogy más gyógyszertáraknál is előfordultak problémák, amelyek abban merültek ki, hogy nem elégítették ki a szabályzat által előírt négyzetméterszámot, illetve nem feleltek meg azoknak az előírásoknak sem, amelyek azt taglalták, hogy milyen helyiségek kellenek egy gyógyszertárban. Nyilatkozatában azt is elmondta, hogy az önkormányzat átvállalta a gyógyszertár adósságainak megtérítését. Emellett arra is rámutatott, hogy a pályázat során fontos volt számukra, hogy a már meglévő gyógyszertár helyén továbbra is gyógyszertár üzemeljen.