2024. március 28., csütörtök
OLTÁSOK BAJMOKON ÉS CSANTAVÉREN

Növekszik az oltások iránti érdeklődés

OLTÁSOK BAJMOKON ÉS CSANTAVÉREN

A legutóbbi adatok szerint 41 ezer szabadkai polgár vette fel valamelyik koronavírus elleni oltóanyag első dózisát, 36 ezren pedig a vakcina mindkét adagját megkapták. Eddig a város felnőttkorú lakosságának 32 százaléka élvez védettséget.

Ivanka Beoković, a Szabadkai Egészségház igazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta, az új városházán kialakított oltópont mellett szerdán és csütörtökön a csantavéri és a bajmoki egészségházban is megszervezik a polgárok tömeges oltását.

– Csantavéren és Bajmokon fognak dolgozni egész nap az oltásokat beadó orvosi csapatok. Elsősorban a második, azaz az emlékeztető oltást vehetik fel a lakosok, de aki az elsőt szeretné megkapni, az is elmehet előzetes bejelentkezés nélkül. Ezeken a helyeken a Sinopharm és a Pfizer-BioNTech vakcinák kerülnek majd kiosztásra – tudtuk meg az igazgatótól.

Az igazgató hozzátette, eddig a legtöbben a Sinopharm és a Pfizer-BioNTech védőoltást kérték, de sokan döntöttek az orosz fejlesztésű Szputnyik V mellett is.

– Az utóbbi fajta vakcina néhány napos késéssel érkezett a városunkba, de annak második adagját is sikerült minden igénylőnek beadni. Arról nincs információm, hogy az orosz vakcinából mikor érkeznek meg az újabb első adagok. Elmondható, hogy többen vannak azok, akik előzetes bejelentkezés nélkül veszik fel az oltóanyagot. Az érdeklődés egyre nagyobb, kedden 955 személy kapta meg az oltások valamelyikét az új városházán kialakított oltóponton. A múlt hét folyamán összesen 4700 vakcina került beadásra, pontosabban 2100 személy az első, míg 2600 a második dózist kapta meg – részletezte Ivanka Beoković

ÖTEN LÉLEGEZTETŐGÉPEN

A Szabadkai Közegészségügyi Intézet keddi jelentése szerint az észak-bácskai körzetben az elmúlt 24 órában összesen négy személy koronavírus-tesztje lett pozitív. A legtöbb új fertőzöttet, hármat, Szabadkán regisztrálták, egyet pedig Kishegyesen.

A Szabadkai Közkórház keddi jelentése szerint az intézmény koronavírusos légúti megbetegedésekkel foglalkozó rendelőjében 24 óra alatt huszonegy vizsgálatot végeztek el. Egy beteget további kórházi kezelésre utaltak, kettőt házi ápolásra hazaengedtek. A kórház Covid-részlegében 20 betegről viselnek gondot. Hat pácienst az intenzív osztály koronavírusos megbetegedetteknek fenntartott részlegében ápolnak, és öten szorulnak gépi lélegeztetésre.

VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYOK

Szabadkán a Május elseje utcai postán vehető fel a védettséget igazoló digitális zöld dokumentum, ehhez az érvényes útlevél felmutatására van szükség. A dokumentumot azok kaphatják meg, akik felvették a koronavírus elleni védőoltások valamelyikét, illetve, ha átestek a fertőzésen.