2024. április 19., péntek
PACSÉR

A tudomány szolgálatában

Tehetséggondozó fizika-kémia diáktábor Pacséron

A pacséri Moša Pijade Általános Iskolában szervezték meg a XXII. Fizika-Kémia Általános Iskolai Tehetséggondozó Diáktábort, amelyen ezúttal 27 helybeli, bácskossuthfalvi és újvidéki diák vett részt. A tanintézmény szaktermei pénteken és szombaton, valamint hétfőn teltek meg tudományos kísérletekkel, előadásokkal. A tanulók 12 érdekes, a természettudományok területét szemléletesen bemutató, kíváncsiságot felkeltő és éltető előadást hallhattak. A rendezvény utolsó napjának bemutatóját Muhi Béla, a GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom vezetője tartotta meg. Majd köszönetet mondott a házigazda tanintézménynek, illetve az igazgatónőnek, Méhészkei Kiss Gizellának, hogy ezúttal is méltó módon tudták megszervezni a tehetséges diákokat felkaroló foglalkozásaikat.

A tehetséggondozó diáktábor résztvevői az előadókkal és a fő szervezőkkel a pacséri iskola bejáratánál

A tehetséggondozó diáktábor résztvevői az előadókkal és a fő szervezőkkel a pacséri iskola bejáratánál

– Ennek a diáktábornak az az alapvető célja, hogy a gyerekek olyan élményben részesüljenek, ami életre szólóan meghatározhatja a jövőjüket. A természettudományok alapjait, annak vonzalmát szeretnénk átadni nekik kísérleteken és a hozzá kapcsolódó magyarázatokon keresztül. Mindezekkel az élményekkel a gyerekeknek sajnos a hagyományos tanmenetben nem nagyon van lehetőségük találkozni. Többfelé voltunk már Vajdaság-szerte a tehetséggondozó diáktáborunkkal, valamennyi helyszínen az a célunk, hogy ott, illetve a környékben mozgósítsuk a tehetséges tanulókat és tudományokat előadó tanáraikat. Az idén ez a 22. ilyen jellegű tehetséggondozó összejövetel, és nekünk feltett szándékunk, hogy folytatjuk ezt a diákok számára közkedvelt programsorozatot, hiszen ez a több mint két évtized rámutatott, hogy vannak tehetségeink, akikből nagyon jó szakemberek vagy akár tudósok is válhatnak. Ehhez pedig a hétköznapi életben nagyon sok segítséget tudunk adni. A végcél pedig, hogy a fejlesztéseinknek is köszönhetően ezek a gyerekek később a társadalmunknak, a közösségünknek is hasznos tagjai legyenek – mondta el Muhi Béla.

Kanyó Anikó a házigazda tanintézmény kémiatanárnője, a diáktábor helyi fő szervezője elmondta, hogy a természettudományokra helyezték a hangsúlyt, illetve azokra az egyébként látványos és érdekes kísérletekre, amelyekre a tanórák keretében nincs alkalom és idő.

– Pénteken az informatika világa és a fizikai kísérletek kerültek a figyelem középpontjába. A kémiai folyamatokat vetettük górcső alá szombaton, a sűrűség fogalmát tanulmányoztuk, és házi kozmetikumokat készítettünk. A gyerekek különféle gyógynövények felhasználásával házi szappant gyárthattak. Hétfőn a múmiákról hallhattunk érdekességeket, emellett látványos égési kémiai reakciókat mutattunk be, amit a diákok is kipróbálhattak. Valamint az elektromosság varázslatos világával is megismerkedhettek.
– Komplex nevelési célzattal, interdiszciplináris hozzáállással szervezzük meg a tehetséggondozó diáktáborunkat immár második évtizede. Az előadások nem korlátozódnak egyetlen tudományterületre. Egy-egy fizikai bemutatóhoz például kémiai adatokat is mellékelünk, vonatkoztatható társadalmi árnyalatokat is említve, széles körű műveltséget átadva ezzel a gyerekeknek, mondjuk, Nikola Teslához kötve a történelemről – mesélte a tanárnő.

A diáktábor alkalmával versenyjellegű csoportfoglalkozásokat is szerveztek a részt vevő gyerekek részére, és valamennyien oklevélben, apró figyelmességben részesülnek a szervezőknek köszönhetően.

Nyitókép: A tehetséggondozó diáktábor résztvevői az előadókkal és a fő szervezőkkel a pacséri iskola bejáratánál