2024. április 19., péntek
ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

Demokrácia-bemutató a székvárosi közönség előtt

A Demokrácia című produkció székvárosi premierjét meghirdető sajtótájékoztatót tartottak az Újvidéki Színházban Venczel Valentin igazgató, Veljko Mićunović rendező, valamint Ivana Nikolić, Tamara Aleksić, Ozren Grabarić, Mészáros Árpád és Pongó Gábor színészek részvételével.

Az első újvidéki előadásokra holnap, csütörtökön (szakmai bemutató) és pénteken (bemutató) kerül sor. A Demokrácia című előadás, amely Joszif Brodszkij azonos nevű művén alapul, az Újvidéki Színház és Belgrádi Drámai Színház koprodukciója. A fővárosi, sikeres bemutatót május 15-én tartották meg.

– Ez elsősorban nem színházi darab, de nagyon provokatív, és mélyen boncolgatja a demokrácia témáját. Brodszkij disszidens korszakának jelentős műve. A előadással megpróbáltuk feltárni a demokrácia fogalmát és azt, hogy mit jelent ma számunkra; alkalmazható-e a társadalom mai struktúrájában, vagy ebben az új értékrendben letaposták – fogalmazott Veljko Mićunović rendező.

Az előadás minden résztvevője megelégedettségének adott hangot amiatt, hogy részt vett a produkció készítésében. Mészáros Árpád színész kiemelte, hogy nagyon könnyű dolgozni, ha a rendező pontosan tudja, mire számít a próbán. 

– A kollégák csodálatosak és nagyon nyitottak voltak irántunk. Minden szorongásérzést – amely valószínűleg abból eredt, mert nem dolgoztam olyan gyakran Belgrádban – nagyon gyorsan legyőztem. Roppant élveztem a játékot a próbafolyamat során.

Horvátországi kollégája, Ozren Grabarić hozzáfűzte:

– Szakmai fejlődésem szempontjából sokat jelent, hogy alkalmam volt különböző háttérrel rendelkező kollégákkal dolgozni. A történelmünk, a tanulmányaink és a művészethez való hozzáállásunk eltérő lehet, de mindannyian ugyanazt a színházi álmot álmodjuk.

A Demokrácia című előadás az Újvidéki Színház hatodik bemutatója lesz ebben a 47. évadban, amelyet Az isteni Dzsoni pajzán napjai című produkció ősbemutatója követ az évad utolsó  premierjeként.