2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Javuló tendencia

Hamarosan az éjszakai szórakozóhelyek is megnyithatnak

Kedden hatályba léptek a köztársasági egészségügyi válságstáb által javasolt enyhítések, így a vendéglátóhelyek 24 óráig tarthatnak nyitva, míg szakmai összejöveteleken zárt helyiségben az eddigi 100 helyett 200 személy vehet részt. Srđa Janković immunológus és a válságstáb tagja a B92 hírportál összeállítása szerint rámutatott, hogy az enyhítés nem jelenti azt, hogy a járvány véget ért, vagy indokolatlan lenne a további fegyelmezettség. A válságstáb tartozik annyival a társadalomnak és önmagának, hogy ennél több enyhítést egyelőre nem javasol, tette hozzá. Az országban továbbra sincs annyi védett személy, hogy a járvány megszűnéséről lehetne beszélni, érvelt Janković.
– A napi több mint 200 esetszám nem kis szám. Azért tűnhet csak kevésnek, mert a téli hónapokban naponta több ezer új fertőzést jegyeztünk. Egyelőre nem állíthatjuk azt, hogy a járvány, vagy annak aktuális hulláma véget ért volna. A különböző magánjellegű összejövetelek, alkalmi ünnepségek valóban fontosak, ám járványügyi szempontból jóval kockázatosabbak, mint például egy koncert, vagy konferencia. A kockázat kisebb lenne, ha ezeket az alkalmi ünnepségeket a szabadban tarthatnák meg, ám még ennek sem jött el az ideje. Ami a járványügyi korlátozások június 21-én történő hatályon kívül helyezését illeti, egyetértek Milanko Šeklerrel, hogy a vírus biztosan nem fog tárgyalni. Az említett dátum csupán irányadó – fogalmazott Janković, majd közölte, hogy akkor veszi le védőmaszkját, ha egyetlen új fertőzést sem jegyeznek az országban.
Predrag Kon epidemiológus, a válságstáb másik tagja már hétfőn az SZRTV műsorában levette védőmaszkját, mert mint kifejtette, a stúdióban mindenki megkapta a védőoltást. A védőoltással immunizáltak belátható időn belül szabadabban élhetnek, emelte ki, majd megismételte, hogy a következő időszakban elsősorban a fiatalabb generációnak kellene felvennie a védőoltást, mivel ők azok, akik a legtöbbet vannak emberek között. A 18 és a 35 év közöttieknek eddig a 15 százaléka oltatta be magát, derült ki. A járványhelyzet mind stabilabb, noha az ország különböző térségeiben nem egyformán javul, jegyezte meg Predrag Kon.
Ha hihetünk Branislav Tiodorović epidemiológusnak, hamarosan az éjszakai szórakozóhelyek is megnyithatnak. Erre akkor bólintanak rá, ha tovább növekszik az oltási arány, remélhetőleg még június 21. előtt, emelte ki a Prva tv-nek nyilatkozva. Azokkal a vádakkal kapcsolatban, hogy az éjszakai klubok vonatkozásában negatív megkülönböztetés jellemző, kifejtette: nem ugyanaz leülni egy étteremben és elfogyasztani egy ebédet, illetve vacsorát, vagy éjfél után bulizni, hiszen ilyen helyzetekben általában több alkoholt fogyasztanak az emberek, ez pedig szabadosabb viselkedésre ösztönözhet. Később az SZRTV-nek Branislav Tiodorović kifejtette, hogy júniusban feltehetőleg 100 alá csökken a napi esetszám, majd ideális esetben 35-re.

230 új fertőzés – 7 elhunyt
A keddi járványjelentés szerint országszerte 11.421 koronavírustesztet végeztek el, ebből 230 eredménye volt pozitív (2%). Hivatalosan a vizsgált egy napban 7 Covid-fertőzött hunyt el, 6872 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,96%. A kórházakban országszerte 594 Covid-pácienst kezelnek, 41-nek mesterséges lélegeztetésre van szüksége.
Vajdaságban előző nap 68 új fertőzést jegyeztek, ebből 15-öt Újvidéken.

A postahivatalokban is kiadják a Covid-igazolványt
Szerdától a zöld Covid-igazolványt országszerte 200 postahivatalban is átvehetik a polgárok, erősítette meg a Szerbiai Postavállalat. A belgrádi Nikola Tesla Repülőtéren működő postahivatalban kedd óta lehet átvenni a védőoltás felvételét, vagy a koronavírus-fertőzésből való felépülést, illetve az elvégzett koronavírusteszteket igazoló bizonylatot.
A Covid-igazolványt útlevéllel lehet igényelni. Az eljárás néhány percet vesz igénybe. Vajdaságban öt nagybecskereki, három nagykikindai, 20 újvidéki, 8 pancsovai, négy zombori és hat szabadkai postahivatalban lehet átvenni a Covid-igazolványt. A postahivatalok pontos listáját a www.posta.rs linken, a szolgáltatással kapcsolatos információk (servisne informacije) menüben találják meg.