2024. április 20., szombat
NÉMETORSZÁGI KÍSÉRLET

A kiválasztottaknak feltétel nélkül 1200 euró havonta

Németországban egy érdekes kísérlet van folyamatban, melynek során június 1-től, vagyis a mai naptól kezdve három éven keresztül, néhány kiválasztott polgárból álló csoport feltételek nélkül havonta, a minimálbérrel megegyező 1200 eurós fizetést kap – írja a Deutsche Welle hírlapra hivatkozva a 021.rs hírportál.

A kísérletre több mint kétmillió ember jelentkezett, de közülük csupán 122 szerencsést választottak ki. A projekt célja, hogy kikutassák a feltétel nélküli bevételek hatásait. A részvevőknek nem volt szükséges bebizonyítaniuk, hogy szükségük is lenne a pénzre, a projekt ideje alatt pedig azt csinálhatnak a bevétellel, amit csak szeretnének. Semmi kötelességük sincs a projekt pénzelőivel szemben, csupán egy kérdőívet kell kitölteniük három éven belül.

Mellettük még további 1380 személyt is kiválasztottak, akiknek szintén ki kell tölteniük egy kérdőívet minden hat hónapban, de ők viszont nem kapnak pénzt, csak egy kis összeget a kitöltésre szánt idejükért.

A projekt költségeit 150 ezer magánszemély állja és azok, akik az elkövetkező három évben megkapják ezt a pénzt, adót sem fizetnek. Ez egy ajándékpénz, fejenként 43.200 eurós értékben, összesen mintegy 5,2 millió euró. A projektet egy berlini nonprofit szervezet indította el.

A Minimálbérem elnevezésű szervezet vezetői bizonyosak abban, hogy a feltétel nélküli pénz kifizetése a polgároknak a mai társadalom számos problémáját megoldaná. Véleményük szerint az emberek szabadabbak, kreatívabbak és boldogabbak lennének, amennyiben felszabadulnának attól a nyomástól, hogy megkeressék a túléléshez szükséges anyagi javakat.

Jürgen Schupp, a Német Gazdasági Kutatások Intézetének munkatársa, aki a projekt vezetője is, elmondta, hogy a három év alatt szeretnék tesztelni az embereket, hogy mit tesznek, amikor anyagilag biztosítva vannak.

– Elköltik-e ezt a pénzt, vagy pedig anyagi tartalékokat képeznek? Felhagynak-e a munkával, vagy kevesebbet fognak dolgozni? Szociális értelemben aktívabbak-e lesznek, többet fognak adományozni? – tette fel a kérdéseket Schupp.

Szavai szerint még a stressz szintjét is meglehet állapítani, a részvevők hajából vett mintákkal, ugyanis azt remélik, hogy alacsonyabb lesz ennek a mértéke.

– A tanulmányunk ennek ellenére nem fog minden kérdésre választ adni, ami a minimálbérrel kapcsolatos. Ez mégis egy érdekes tudományos kérdés, amelyre nem létezik a világon megbízható tanulmány – ismerte be Schupp.