2024. április 23., kedd

Shakespeare-utánzók

Nebojša Stefanovićot, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagját és belgrádi városi szervezetének elnökét, védelmi minisztert, kormányalelnököt és a Nemzetbiztonsági Tanács titkárát, illetve a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős iroda vezetőjét szombati ülésén az SZHP Főbizottsága nem fosztotta meg a pártban betöltött egyik tisztségétől sem. Mert Nebojša Stefanović 40 perccel a főbizottság ülését megelőzően benyújtotta lemondását a belgrádi városi szervezet elnökségi tisztségéről Aleksandar Vučić pártelnöknek, így a főbizottság csupán konstatálta a lemondás tényét. Vastapssal.

CSAK ŐK TUDHATJÁK

Vojkan Arsić rendező szerint az SZHP lassan megfosztja a kenyerétől őt és kollégáit, még ha rendre silány színházi előadásokat is visz színre. Végigtekintve az elmúlt hetek történésein, valóban csak keveseknek lehettek kétségeik azzal kapcsolatban, hogy miként végződik a Stefanović ellen indított hadjárat. Ha hihetünk a Danas napilap bennfenteseinek, a helyi szervezetek, mielőtt az elmúlt hetekben sorra bizalmatlanságot szavaztak volna Stefanovićnak – az igencsak változatos volt, hogy melyik tisztségének vonatkozásában –, állítólag pontos utasítást kaptak, hogy miként voksoljanak. Az SZHP-vel összefüggésbe hozható korábbi belső leszámolások, vagy kegyfosztási eljárások is előrevetítették, hogy alaptalan bizonytalannak minősíteni a főbizottság ülésének kimenetelét – az már valóban elhanyagolható részletkérdés, hogy Stefanović „önként” mondott le egyik párttisztségéről és nem leváltották. Emlékezhetünk rá, hogy Tomislav Nikolić – aki a 2015-ös és 2016-os elemzések szerint az egyetlen olyan szerbiai politikus volt, aki veszélyeztethette volna Vučić további előrehaladását a hatalmi rendszerben – ellen szintén a sajtóban kezdődött a valójában az üzengetés céljával folytatott lejárató kampány, majd erre a folyamatra a párt szervei tettek pontot, amikor Vučić államfői jelöltségét támogatták. Vučić, sem akkor, sem most, nem támadta nyíltan a kegyvesztett párttársat.

Tekintettel a Stefanovićnak a hatalmi struktúrában betöltött tisztségeinek jelentőségére, valamint a tényre, hogy a Szerb Radikális Pártban Aleksandar Vučić főtitkár helyettese volt, egyértelmű, hogy utóbbi bizalmi körének egyik meghatározó szereplőjéről van szó, függetlenül attól, hogy rendelkezett-e valaha valós befolyással, vagy csupán töretlen hűsége és engedelmessége okán őrizte meg a pártvezető támogatását. A vele való leszámolás okainak tekintetében számos különböző értékelés elhangzott az elmúlt hetekben. A jelenlegi védelmi minisztert és volt belügyminisztert több afférral összefüggésbe hozta már a sajtó, úgy a hatalomközeli, mint az összes többi, ám az Aleksandar Vučić és családtagjai telefonbeszélgetéseinek a lehallgatásához, valamint a Veljko Belivuk vélt bűnbandája és a Belügyminisztérium közötti kóros kapcsolatokhoz köthető állításokat leszámítva ezek mind több évvel ezelőtt szárnyra kaptak. Ha a pártnak a kétes erkölcsű tagoktól való megtisztítása, vagy ezeknek a kulisszák mögé állítása lett volna az egyetlen cél, ezt már korábban is megtehették volna a haladók. Az írott és íratlan szabályok betartására minimális hangsúlyt fektető politikai pártokban feltehetőleg már az indokolttá tette volna az erkölcsi kompetenciák feltérképezését, hogy az adott tisztségviselő a gyanú szerint hamis egyetemi diploma és még hamisabb doktori fokozat birtokosa, de legkésőbb a savamalai rombolással, vagy a Krušik fegyvergyárban elkövetett visszaélésekkel kapcsolatos állítások okán megtették volna a párt presztízsének a megőrzését szavatolni hivatott lépéseket.

A legtöbben ezúttal nem hiszik, hogy a történések hátterében az SZHP-re annyira jellemző szemfényvesztés állna, függetlenül attól, hogy választások közelednek. A Vučić-Stefanović ellentét valós, véli Filip Švarm újságíró is, aki szerint Stefanović az SZHP egyik legfontosabb alapelvének a megsértése okán került összetűzésbe a párttal, ez az alapelv pedig Vučić, mint a párt támogatottságát megőrizni képes „érték”, valamint családtagjainak mindentől és mindenkitől való védelme – beleértve ebbe az esetlegesen tekintélyromboló erővel bíró sajtóhíreket. Akár aktívan, akár mulasztással szegte meg az említett szabályt, ezt nem tudta neki megbocsátani a párt.

Mások szerint a pártvezetőség azt nem tudta megbocsátani Stefanovićnak, hogy túlságosan nagy befolyásra tett szert a pártban, illetve kialakította saját frakcióját. A bennfentesek azt is tudni vélik, hogy ez a frakció az Andrej Vučić irányítása alatt álló érdekcsoporttal viaskodott az autoritás kiterjesztéséért. Az elemzők harmadik csoportja kizártnak tartja, hogy egy, a Stefanovićhoz hasonlóan magas rangú pártkáder elleni leszámolás elképzelhető legyen a külföldi nagyhatalmak háttértevékenysége nélkül. Ilyen vonatkozásban többen is rámutattak arra, hogy a Vučić és a Stefanović közötti feszültség 2019 májusa óta érezhető, azóta, hogy utóbbi visszatért Washingtonból, ahol egyebek mellett a DEA és az FBI vezetőivel találkozott – néhány nappal később a mostanra hírhedtté vált Dijana Hrkalović államtitkár távozott a Belügyminisztériumból, majd nem sokkal később kirobbant a Jovanjica-botrány.

Dejan Vuk Stanković elemző álláspontja szerint a kegyvesztés okainak elemzésekor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Stefanović, a városi szervezet elnökeként, nem tudta volna győzelemre vinni Belgrádban a haladókat, a belgrádi pedig nem „egyszerű” helyi választás. Utóbbi álláspont mellett szól érvként, hogy Stefanović leköszönése egyelőre csupán helyi vezetői tisztségére korlátozódik.

NEM LESZ A MOLYLEPKÉK LÁMPÁJA

Az autokrata jellemvonásokkal és eszközökkel összefüggésbe hozható politikai vezetők követőit bizonyos elméletek szerint négy csoportba sorolhatjuk. Az, hogy hosszútávon milyen sors vár Nebojša Stefanovićra, java részt attól függ, hogy az elvtársak melyik csoportjába tartozik – de ettől függ az is, hogy jelen esetben politikai testvér-, gyermek- vagy szolgagyilkosságról beszélhetünk.

Az elemzők java része egyetért azzal kapcsolatban, hogy Stefanovićnak, az elmúlt hónapokban vele összefüggésbe hozott afférok súlyossága ellenére sem kell komolyabb következményektől tartania. A többség szerint szinte biztos, hogy Stefanović nem avanzsál leleplezővé. „Kinek, vagy melyik intézménynek mondhatna bármit?” – tette fel a költői kérdést Filip Švarm. A kéz kezet mos elv szellemiségében, amelyik ebben az esetben abból a feltételezésből táplálkozik, hogy nemcsak Vučić tud sok mindent Stefanovićról, hanem az utóbbi az előbbiről szintúgy, a felek igyekeznek megtalálni a kompromisszumot és elsimítani a dolgokat. Habár a legtöbbek szerint Stefanović befolyása nagyobb, mint azt a be nem avatottak gondolnák, nem hiszik, hogy képes lenne pártszakadást levezényelni – ez Nikolićnak sem sikerült. Tekintettel a haladó pártban jellemző függőségi viszonyokra és a párt népszerűségének töretlenségére, nem valószínű, hogy akár támogatói is tömegesen követnék. Különben is, Vučić a főbizottság ülésén egyértelműsítette, hogy az SZHP-ben nem lesz pártszakadás, éppen ellenkezőleg, „a nép érdekében minél több egyént, csoportosulást és energiát óhajt magába olvasztani”. Ez részben azoknak az elemzőknek az álláspontját igazolja, akik szerint az SZHP tevékenysége okán lassan ismét egypárti rendszer alakul ki Szerbiában, legalábbis de facto.

A szombati napot és azt megelőzően elhangzottakat követően a legfontosabb kérdés az, hogy vajon ennek milyen következményei lesznek Stefanovićnak a végrehajtó hatalomban betöltött tisztségeire nézve. A társadalom számára valójában semmi jelentősége nincsen annak, hogy egy-egy párt kit szorít a háttérbe – főleg, ha eljátsszák, hogy ez a demokratikus elvekkel összhangban történik –, legyen szó akár az ország legnagyobb politikai tömörüléséről is, ám mivel a párt vezetőségi tagjai – leszámítva természetesen Vučićot – megállapították a hivatalosan a párt által delegált tisztségviselő mulasztásainak, illetve esetleges visszaéléseinek a gyanúját, jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon meddig váratnak magukra a társadalom számára is releváns konzekvenciák. Ha ezek esetleg elmaradnának, az SZHP ismét csak azt bizonyítaná, hogy az államhatalomra kizárólag pártzsákmányként tekint.