2024. március 29., péntek
SZABADKA KÖZTÉRI SZOBRAI (43.)

Szkala Mihály szobra

Szabadka nemrégiben egy új köztéri szoborral, Ivan Antunović katolikus püspök egész alakos szobrával gazdagodott, hamarosan pedig Bíró Károly egykori polgármesternek és I. Petar Karađorđević szerb királynak is szobrot állítanak. Sorozatunkban városunk meglévő köztéri szobrait mutatjuk be.
Szkala Mihály mellszobra a Szegedi út 90. alatt, a Skala Garden vállalat parkolójában található. A szobor a Skala cég alapítójának állít emléket.
Szkala Mihály 1893-ban született. Ő alapította a város első autófényező műhelyét. Egy nagy hírű Erdélyi-műhelyben inaskodott, ahol fiákereket, szállítókocsikat készítettek, majd néhány társával összefogva saját vállalatot hozott létre. 1975. augusztus 3-án a Magyar Szó hasábjain megjelent egy interjú a nyolcvankét éves Szkala Mihállyal. Ebben az interjúban a következőképpen idézte fel vállalkozásának elindítását.
– Tanulni nem nagyon szerettem, ezért szüleim 1907-ben munkára adtak. Erdei Bálint és János kocsigyártó és fényező műhelyében tanonckodtam. Hintókat, homokfutókat, fiákereket gyártottak. Műhelyemet 1919-ben nyitottam meg a volt Fűzfás utca sarkán. Gyorsan híre ment a környéken, hogy barátommal, a feketicsi Bútor Jánossal, Budapesten, a Mizsura karosszériagyárban is dolgoztam, ezért a kocsiját hozzám hozta fényezni, festeni a város minden földbirtokosa, gyárosa. Üzletfeleim voltak a város első személygépkocsi tulajdonosai is dr. Nay, dr. Höss, Falcione báró. Ezenkívül én viseltem gondját a környékbeli uraságok kocsiparkjának is. Vojnits Józsefnek Zobnaticán például 12 különböző típusú szánja, hintója volt a híres budapesti udvari kocsigyárból – mesélte Szkala Mihály.
Az interjúban továbbá elmondta, hogy a vállalat alapításakor öt-hat személygépkocsi volt Szabadkán. A kocsik száma csak 1921 körül kezdett szaporodni, elsősorban a Fordoké. 1924-től, miután megindult a közlekedés Horogos és Topolya felé, már a Fiat, Alfa-Romeo, Citroen gyárak kocsijai is mindennapos látványt jelentettek a város utcáin. Ezzel együtt a műhelyében is megnőtt a forgalom. Szkala Mihály az 1970-es évek elejéig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Vállalkozását az akkor huszonegy éves unokája, Szkala Zoltán vette át. Szkala Mihály 1979-ben hunyt el. Unokája idővel megváltoztatta a vállalkozás profilját. Először temetkezési cikkek gyártottak a vállalatban, majd a nyolcvanas években öntözőrendszerek, szórófejek, csőelemek gyártásába kezdtek. A vállalkozás azóta is e területen tevékenykedik, és immár a család harmadik generációja működteti.
Szkala Mihály szobrát a család a vállalkozás alapításának százéves évfordulója alkalmából állíttatta fel. Az emlékművet nagy vendégsereg előtt 2019. szeptember 7-én avatták fel. Az eseményen bemutatták Dragutin Miljković A szabadkai kisipar története című könyvét is.

Szkala Mihály 1919-ben autófényező műhelyt alapított

Szkala Mihály 1919-ben autófényező műhelyt alapított