2021. szeptember 22., szerda

Ismét bűzölög a Bega

A nagybecskereki polgárok már napok óta szenvednek a Bega folyó területén terjengő kellemetlen bűztől, a Vajdaság Vizei Közvállalat illetékeseinek tájékoztatása szerint szennyvízről van szó, a város vezetői pedig a megoldást a víztisztító megépítésében látják. Egy halász az újságíróknak elmondta, hogy a Bega folyóban egykoron halak, békák és rákok is voltak, most pedig már semmi sincs és úgy bűzlik, mint egy szennygödör – írja az N1 hírportál.

Saša Santovac alpolgármester elmondta, hogy több éven át tartó problémáról van szó, ami akkor jelentkezik, amikor a Tisza szintje magasabb a Bega folyóhoz viszonyítva, valamint az óécskai gát bezárása miatt is.

A megoldás a szennyvíztisztító megépítésében rejlik, amelynek munkálatai az év végén kezdődnek. Ez megoldja a város és a teljes infrastruktúra szennyvízproblémáit. Megvédjük a Begát – jelentette ki Santovac.

Hangsúlyozta, hogy a környezetvédelembe és a nagybecskerekiek egészségébe és jövőjébe mintegy 30 millió eurót fognak beruházni. A Metito vállalat végzi el a munkálatokat, amely az egész világon több városban is víztisztítókat épített.

Emlékeztetett arra is, hogy a szerződést a köztársasági kormány segítségével kötötték meg, amely a Szerbia 2020–2025. projekt részét képezi. A szennyvíztisztítást elsődleges szempontként jelölték meg, a berendezés befejezése pedig két éven belül várható.

A Vajdaság Vizei Közvállalat illetékeseinek elmondása szerint a helyzet a hét folyamán javulni fog, miután lecsökken a Tisza szintje. Az illetékes felügyelő megerősítette, hogy a Bega folyóba jutott szennyvíz kisebb mértékű halpusztulást okozott.

Az óécskai gát jelenleg nyitva van, de a Tisza szintjének további emelkedése esetén bezárul, hogy a folyam ne emelje meg a városban lévő vízszintet – áll a közvállalat közleményében.