2021. július 28., szerda

Vučić: Nem akarják, hogy Szerbia sikeres legyen

– Szerbiára komoly nyomást helyeznek a nyugati országok, és nem csak Koszovó kérdésében – nyilatkozta Aleksandar Vučić hétfőn késő este a Happy TV vendégeként.

Az államfő kifejtette, Szerbiát arra figyelmeztették, hogy nagyobb szerénységet kell mutatnia, nem dicsekedhet a sikeres gazdasági növekedéssel, a sikeres immunizációval. 

– Villámsebességgel közeledünk a vezető gazdasággal rendelkező országok felé, de a „nagyobb" politikai érdekek Szerbiát a falhoz kívánják állítani – jelentette ki Vučić, majd az első negyedév gazdasági mutatóit hozta fel példának, amikor az össz hazai termék tekintetében Szerbia mutatta a legnagyobb növekedést, majd azután következett Franciaország, Litvánia, Szlovákia és az USA. 

– A régióban 2013-ban eléggé hátul kullogtunk az össz termék, és az átlagfizetések tekintetében is, de az árvízkárok, a pandémia ellenére is hét év alatt 50 százalékos előrelépést tudtunk megvalósítani – hangsúlyozta az államfő.

A koszovói kérdéssel kapcsolatban Aleksandar Vučić kijelentette, hogy Görögországnak és Spanyolországnak Koszovóval történő kapcsolatépítéséről szóló legfrissebb bejelentések a várható, és egyre komolyabb nyomás részét képezik. Vučić szerint ez nyilvánvalóan összehangolt cselekvés. Elmondta, Szerbia számára fontos, hogy ezzel kapcsolatban ne legyen pánik, ugyanis ezekre a történésekre már előre számítani lehetett.

– A legnagyobb nyomásgyakorlás az országra októberben és jövő év tavaszán várható, nekünk pedig az a feladatunk, hogy megfelelő válasszal szolgáljunk – húzta alá Vučić.

Nebojša Stefanović ügyében arra a kérdésre válaszolt, miért nem volt hivatalos meghallgatás a tisztségviselőt ért vádak tekintetében. Az államfő úgy nyilatkozott, az SZHP Fő Bizottsága nem ítélőszék, csupán a párt ügyeivel kíván foglalkozni. Hozzátette, egészen biztos, hogy egy hozzá közelálló ember felelős a lehallgatásokért, mégpedig külföldi együttműködéssel azért hallgatták le, mert úgy gondolták, hogy kompromittáló adatokat tudnak gyűjteni ellene.