2024. március 29., péntek

Játszóteret avattak Magyarcsernyén

A magyarcsernyei helyi közösség tanácsa önerőből, a faluban élők önkéntes munkájával és a község támogatásával új játszóteret épített a település központjában. A létesítmény szombati felavatójára nagyszámú gyerek volt. Az ünnepi megnyitó után nem kellett nagy bíztatás nekik ahhoz, hogy birtokba vegyék. 


Az új játszótér a korábbi helyén létesült, amely idővel veszélyessé vált és felszerelését el kellett bontani. A játszótérre különösen most, a hosszantartó bezártság után nagy szüksége van a gyerekeknek. A létesítmény minden szempontból megfelel úgy a gyerekek elvárásainak, mint az előírásoknak. A beruházás értéke 1,2 millió dinár.
-Egy igazi örömnap ez a mai nap a magyarcsernyeiek számára, főleg a gyermekeink számára, hiszen új játszóteret avatunk. Igazán szükség volt már erre, mert a korábbi, fakonstrukciós játszóteret el kellett távolítani. Aztán vártuk az alkalmat, hogy egy új, korszerű, az előírásoknak megfelelő létesüljön a helyén. Örülünk neki, hogy ez sikerült. Önerőből tudtuk megvalósítani az egészet. Komoly munka áll mögöttünk, mondta Tóth László, tanácselnök.