2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Teljesül a City-projekt?

Ma este (21 óra) a Manchester City–Chelsea párharccal véget ér a legrangosabb európai kupasorozat, a BL. Az eredetileg Isztambulba tervezett döntőt a járvány okozta korlátozások miatt végül Portóban rendezik meg, hogy az angol szurkolók elutazhassanak a helyszínre. Jó hír, hogy a portugál fővárosban 16 500 néző ott lesz a stadionban, ebből mintegy tízezren Angliából követik kedvenc csapatukat.

Az esélyeket illetően szinte lehetetlen jósolni, bár a fogadóirodák inkább a Manchester City győzelmét várják. A két együttes a szezonban háromszor találkozott egymással: a PL-ben egyszer a City, egyszer a Chelsea nyert, az eddigi legfontosabb összecsapást, az FA-kupa elődöntőjét pedig a londoni kékek húzták be 1:0-ra. Az európai porondon másodszor találkozik a két gárda, 1971-ben a KEK-elődöntőben a Chelsea kettős győzelemmel jutott tovább. Fontos hiányzó egyik oldalon sem lesz, az viszont szinte garantált, hogy Guardiola és Tuchel taktikai felkészültsége a legapróbb részletekig kidolgozott lesz, s a fináléban nüanszok döntenek majd. Az sem elhanyagolható információ, hogy a meccsen a spanyol Antonio Mateu Lahoz bíráskodik majd, aki a La Ligához szokott, így nem igazán tűri el a játék tördelését, s a legkisebb szabálytalanságot is azonnal bünteti.

Angol házidöntőt 2008 és 2019 után harmadszor rendeznek a sorozatban, az pedig nyolcadszor fordul elő, hogy azonos nemzetbeli klubok vívják a finálét. A Chelsea eddig egyszer diadalmaskodott a BL-ben, 2012-ben az 1:1-es rendes játékidő után tizenegyespárbajban 4:3-ra győzte le a Bayernt. A Manchester Citynek még nem sikerült felérnie a csúcsra, de a csapat 2008 óta íródó újkori, arab sejktulajdonosokkal átszőtt történelmének kifejezett célja, egyben beteljesülése a BL-győzelem lenne.

Nyitókép: A Leeds nem ijedt meg a Citytől (Fotó: Beta/AP)