2024. április 20., szombat

Vajdasági állattemető

Újvidéken igény, terv, pénz, helyszín már van – a megvalósulás még várat magára

Legalább öt év telt el, amióta hivatalos forrásokból is szárnyra kaptak a hírek az újvidéki kisállattemető létrehozásáról. Az akkori ígéretek szerint a temetőnek legkésőbb 2020-ra kellett volna elkészülnie. Az évek elmúltak, az információk érkeznek, az újvidékiek pedig továbbra is úgy találják fel magukat házikedvenceik végső nyugalomra helyezésével, ahogyan tudják. A média viszont annyit foglalkozott a témával, hogy sokan azt hiszik, már létre is jött a kisállatok számára fenntartott nyughely.

NEM ÚJ KELETŰ TALÁLMÁNY!

Aki olvasta Stephen King 1983-ban megjelent Állattemető című bestseller könyvét, illetve látta az ebből készült 1989-es, szintén sikeres filmadaptációt, talán kissé megborzong a kedvencek temetője név hallatán. A történetnek viszont valós alapja van. Amerikában bejegyzett hivatalos állattemető már 1947-ben is létesült és több államban azóta is hagyománya van. Az írót ez ihlette meg a történet kidolgozására, valamint saját családi kedvencük elvesztése. Miután egy éjszaka arra riadt fel, mi lenne ha…, a következő napot már könyvtárban töltötte kutatással az új regény ötletéhez, hogy milyen hagyományai is vannak az állattemetőnek. A regényében feltűnő ősi indián állattemető tehát nem a fantázia szülötte.
Az embereknek mindig voltak társai az állatvilágból, akikhez ragaszkodott és gyakran szinte egyenlő félként viszonyult. Némely királyi udvarban az uralkodó kedvence több kiváltságot élvezhetett, mint a nép, de minden társadalmi rétegnek és minden korban megvolt a saját hozzáillő kedvence az állatvilágból, amelyre barátként tekintett, emiatt pedig a végtisztességet is méltó módon adta meg számára.
A harcosokat gyakran lovukkal, a királyokat kedvenc kutyájukkal együtt temették el, vagy ha külön, azt is emberhez méltó helyen. A modern állattemetők elterjedése a viktoriánus kori Angliával hozható összefüggésbe. Bizonyos kutatók szerint ez az időszak az, mikor véglegesen átértékelődött a házi kedvencekhez való hozzáállás etikája.

ŐK IS MEGÉRDEMLIK A VÉGTISZTESSÉGET

A nagyvárosokban sok ember él kis területen, viszonylag távol a természettől, és gyakran szabad földterület nélkül. A kedvencek eltemetése gyakran nagy kihívást jelent, rosszabb esetben higiéniai problémákhoz vezet. Mindezek tudatában, amellett, hogy Magyarországon még tamagocsinyughely is volt,  egyáltalán nem kell azon meglepődni, hogy az újvidéki, sőt immár belgrádi állattemető megépítése is évek óta téma Szerbiában.
Újvidék utcáit járva rengeteg kedvencét sétáltató személybe botlunk. Stojankával is találomra futottunk össze, aki épp négylábú barátjával sétált. Mint mondta, a kóbor kicsapott állatokkal is nagyon sok gond van Újvidéken, kutyusát ő is örökbe fogadta, ezzel is jó példát szeretne mutatni másoknak.
– Szerencsére még nem találkoztam olyan problémával, hogy elpusztult a házi kedvencem és nem tudtam mit tenni a tetemével. A kertes ház udvarában ástuk el korábban, de ezt nem teheti meg mindenki. Az állattemető hírét én is üdvözlöm, de nagyon fontos az is, milyenek lesznek a feltételek. Amennyiben nagyon költséges lesz a hely megvásárlása, semmi sem lesz megoldva, a tehetősebbek parcellákat bérelnek, a szegényebbek pedig továbbra is megoldják úgy, ahogyan tudják – mondta a büszke állattulajdonos.

Stojanka az ősszel fogadta örökbe kutyusát

Stojanka az ősszel fogadta örökbe kutyusát


A Futaki úti parkban találkoztunk Blankával, aki párjával közösen leruccant tacskó kutyusukkal sétáltatni.
– Sok újvidéki állattartó járt ki a Tarcal-hegység valamelyik pontjára elásni a kedvencét, akik pedig a Telep városrészhez közel laknak, a Köves nyaralónegyed közelében található kiserdőben hantolták el az elpusztul állatot, én ezt hallottam a barátaimtól. A gondok ott kezdődnek, mikor a felelőtlen gazdák a tetemet becsomagolják törölközőbe és beledobják a konténerbe, abba borzalmas még belegondolni is, hogyan tehet valaki ilyet a kedvencével – szörnyülködött Blanka, aki azt is hozzátette, ők minden bizonnyal igényelni fognak az állattemetőben parcellát, persze, ha tényleg elkészül.

A háziállatok száma a lakosság növekedésével arányosan emelkedett, de másrészt egyre divatosabb is a kedvencek tartása. Sokaknak ez jelenti a kiutat a magányból. Emiatt a kisállatkereskedések és szaküzletek sokaságán sem kell meglepődni. Bollók József az Arabela Pet Shopot vezeti Újvidék Telep városrészén. Az üzletet tíz éve nyitotta, észrevétele szerint leginkább a kutya- és a macskatartás a legnépszerűbb, de sokan tartanak madárfajtákat, rágcsálókat, halakat, az igazán egzotikus állatok tartása inkább ritkaság.

Nole a papagáj a telepi kisállatkerskedés házi kedvence már több mint 10 éve

Nole a papagáj a telepi kisállatkerskedés házi kedvence már több mint 10 éve


– Tudomásom szerint sokan örülnek az állattemető hírének. Az emberek kötődnek a kedvencekhez, hisz sokáig velük vannak és legtöbb helyen szinte családtagnak is számítanak. Természetes a tulajdonosok ragaszkodása, akiknek nem mindegy, hová lesz helyezve a kedvence, miután jobb létre szenderül. Az apró testű állatok eltemetése talán nem is akkora kihívás, de képzeljük el, mekkora bonyodalmat okozhat például egy nagytermetű kutya elhantolása, ha nem áll a gazdi rendelkezésére földterület. Az emberek szerencsés esetben megoldják ezt kulturált módon, vagy kihívják a Zoohigijena munkatársait, akik tudtommal elhamvasztják a tetemeket, de ezt a megoldást sokan fenntartással kezelik – osztotta meg véleményét velünk a kisállatkereskedés tulajdonosa.

FONTOS A HIGIÉNIA

Az épülő állattemetőt illető minél pontosabb információk reményében ellátogattunk a Zoohigijena Közvállatba is, mivel ez az állami cég áll Újvidék várossal közösen a Kedvencek temetője projekt kidolgozása mögött. Slobodan Krstin, a közvállalat igazgatóhelyettesének elmondása szerint kedvező visszhangra talált a projekt ötlete városszerte. Ez amellett, hogy higiénikus eljárás lesz, a házikedvenc-tulajdonosok számára és ökológiai szempontból is elfogadható.

– A jelenlegi gyakorlat szerint azok a polgárok, akik nem tudnak mit tenni kedvencük tetemével, felhívják a közvállalatot, ahol a munkatársak az előírásoknak megfelelően megoldják a dolgot. Sokan elássák kedvenceiket kertben, erdőben, az viszont gondot jelent, amikor beledobják a Dunába, vagy csak valahová kiviszik és otthagyják a tetemet. Ezek a „megoldások” nem higiénikusak, fertőzésveszélyesek, visszataszító látványt nyújtanak – mondta az igazgatóhelyettes.

Krstin azt is hozzátette, hogy a város területén egyébként jelentős higiéniai gondok nem történtek még az elhullott házikedvencek miatt.

Ottjártunkkor nem hivatalosan a közvállalt egyik dolgozója elmondta nekünk, az állattemetőre már régóta szüksége van a városnak. Mesélt a Vajdaság-szerte fellelhető dögkutak veszélyeiről, ahová mindenféle állatot beledobnak, sajnos tetemek is tűnnek el, és ezek melegágyai a fertőzéseknek. Véleménye szerint ettől nem sokban különböznek az illegális állattemetkezések, amelyekre olykor a legelképesztőbb helyeken is sor kerül. Az állattemető megvalósítása sok gondot megoldhat, az elpusztult házi kedvencek, a gazdáik, az egész város megérdemel egy ilyen helyszínt, ahol megfelelő körülmények között találnak a kedvencek végső nyughelyre. 

A belgrádi állattemető megépítéséről az illetékes szervek igen biztos kijelentéseket tettek a tavalyi év során, idén pedig elkezdődött az építkezés is. A házi kedvencek nyughelye 15 376 négyzetméteren terül majd el, három részből áll, rendelkezik majd krematóriummal is. A munkálatok végső fázisa állítólag az ősszel kezdődik. Az újvidéki állattemető a terv szerint 10 hektáron terül el, Újvidék Sanghaj városrészben, közvetlenül a Zoohigijena Közvállalat állatmenhelye mellett. A projekt a kidolgozási fázisban van, remélhetőleg a kivitelezés is megtörténik mihamarabb.

Az igazi házi kedvenc családtag

Az igazi házi kedvenc családtag

TAMAGOCSITEMETŐ

A nagyvárosokban már a háziállatok tartása is sok lakóépületben gondot okoz, nem beszélve az eltemetésükről. Nem volt ez másképp Japánban sem, ahol Akihiro Yokoi és Aki Maita, a Bandai cég munkásai 1996-ban  megalkották a tamagocsit, a földkerekség első digitális háziállatát, amit etetni, itatni, sétáltatni kell, persze digitális formában. Mivel ezek az állatkák is elpusztultak a megfelelő gondozás hiányában, csakhamar az ő számukra is létesült temető. Az még érdekesebb, hogy ilyen temető Magyarországon is létesült, méghozzá Dunaszekcsőn. Létrehozását a falu, illetve inkább Magyarország akkori ügyeletes polgárpukkasztója és mókamestere, Pazaurek Dezső kezdeményezte, aki egyébként olyan dolgokkal hívta fel a közvélemény figyelmét a kis Duna menti településre, mint szamárszépségverseny, kötélhúzás a folyó felett, balkáni háborús alibi utak szervezése, valamint ő volt az ötletgazdája az állatoknak szánt szexuális segédeszközöknek, a Dunaszekcsőn megépített vízlépcsőnek, valamint a tamagocsitemetőnek is. A digitális állatkák számára szánt nyughelyet az étterme melletti löszfalban hozta létre cimboráival, legvalószínűbb, mint minden mást, ezt is a falura összpontosuló figyelemfelhívás céljából és tréfából csinálta. A tamagocsikat a löszfalba vájt lyukakba lehetett helyezni, szertartás szervezése is lehetséges volt, hivatalos gyászszertartást is lehetett rendelni siratóasszonyok bérlésével együtt. Nem tudom, milyen gyorsan terjedt el a híre a dolognak a nyugati világban, de annyi bizonyos, egy időszakban a japán turisták és a média képviselői ellepték a kis települést, amely így a figyelem középpontjába került. A tamagocsitemető egyébként ma is áll. Az örökké viccelődő közösségi ember,  Pazaurek Dezső halála után elhanyagolt volt pár évig, de a kósza hírek szerint a közelmúltban tervezték a felújítását.