Amama a héten kiírta a Facebookon az üzenőfalára, hogy egy igazmondó meteorológust keres, aki őszintén megmondja neki, számíthatunk-e az idén igazi nyárra, vagy nyugodtan ehet, mert a strandolásból úgysem lesz semmi. Zerencsétlenségére számos segítőkész ismerőse belinkelt egy-egy időjárás/előrejelzést: az egyik szerint októberig tart majd az idei nyár, igaz, az nem derül ki, hogy mikor kezdődik, a másik szerint viszont uopste nem lesz nyarunk. Atata mindenesetre figyelmeztette az öreglányt, hogy bármilyenek is legyenek az időjárási viszonyok, ne vigye túlzásba az evést, egyrészt azért, mert nem tesz jót a fittségének, másrészt meg ezek mellett az alattomos drágulások mellett félő, hogy hamarosan kevesebbel is be kell majd érnünk.
– Az utóbbi időben azt vettem észre, Tematild, hogy akármikor elmegyek a boltba, mindig valami egy picivel többe kerül, mint korábban – csóválá a fejét a fater. – Régen még bejelentették, hogy ez meg az megdrágul, most azonban suttyomban elintézik.
– Én meg már azt hittem, Tegyula, hogy minden bevásárláskor elcsalsz egy keveset egy fityókra – jegyzé meg a muter.
– Hogy gondolod, Tematild?! – hökkene meg kissé sértődötten az öreg. – Tudod, hogy milyen spórolós vagyok, ha megkívánnám, én rögtön egy literrel vennék, mert úgy kifizetődőbb!
– Márpedig valaki él a lehetőséggel a környéken, merthogy mindennap találok egy üres kisüveget a fenyő alatt az utcán – méltatlankoda amama.
– Biztosan a boltból hazafelé menet így sportol az illető – találgata atata.
– Miféle sportolásról beszélsz, Tegyula?! – értetlenkede az öreglány.
– Nem tudtad, Tematild, hogy a pálinkának ugyanolyan a hatása, mint a testedzésnek?! – szellemeskede a fater. – Az ember erősnek és zexinek érzi magát tőle!
– Csak sokkal gyorsabban, mint a futástól és a súlyemeléstől – mondá kuncogva az éppen betoppanó Zacsek.
– Ezt én is minden alkalommal megtapasztalom, amikor elhaladok a sarki csehó előtt – nyugtázá a muter, majd visszakanyaroda az alapkérdéshez. – No de azt lehet-e tudni, hogy mi okozza az árak növekedését?
– A drágulások hátterében a gabonafélék és az olajnövények áremelkedése áll – magyaráza a Zacsek. – Világviszonylatban jócskán megugrott a búza, a kukorica, a napraforgó és a szója értéke, természetes, hogy az élelmiszerárak követik ezt a tendenciát. A zakik azt rebesgetik, hogy idő kérdése, mikor megy fel a hús ára is. Merthogy olyan nincs, hogy megdrágul a kukorica, a sertéshús ára pedig a régi marad!
– Úgy látszik, egyedül csak a fizetésem csökönyösködik, és épp azért sem akarja követni a világpiaci mozgásokat! – dünnyöge az öreg.
Még mielőtt azonban elmerült volna a melankóliában, hirtelen témát váltott.
– Képzeljétek, azt olvastam az egyik magazinban, hogy a tudósok zerint a Földön több a vírus, mint égen a csillag – lelkendeze az intellektuális izgalomtól a fater. – Állítólag egy csepp tengervízben több van belőlük, mint ahány lakosa van New Yorknak. Azt mondják a zokosok, hogy 111 víruscsalád él a Földön, amelyek 800 ezer féle ismeretlen vírust tartalmaznak, és ami a legérdekesebb, ezeknek egy része kétségkívül képes átmenni az emberre.
– Ugyan ne idegesítsél, Tegyula – hüledeze amama –, ezzel az eggyel se nagyon tudunk mit kezdeni, már lassan másfél éve minden róla szól!
– Ha minden igaz, hamarosan fellélegezhetünk – így a Zacsek. – A járványügyi zakik június második felére nagy enyhítéseket helyeztek kilátásba. Olyan stabil lesz a helyzet, hogy majd lehet érettségiző bulikat, lagzikat, zülinapokat, fesztiválokat szervezni, a fodrászszalonosok már a tenyerüket dörzsölik, indul a szezon, nagy gúzsvára számítanak!
– Hallod ezt, Tegyula?! – ripakoda atatára az öreglány. – Jól tennéd, ha még a nagy frizuraláz előtt elmennél a borbélyhoz, mert ha júniusra a zösszes időpont elkel, várólistára kerülsz, mint az orvosnál, te pedig már úgy nézel ki, mint egy Woodstockról szalasztott vén hippi!
– Ha nem kapok időpontot, majd virágot fonyok a hajamba, gitárt és szájharmonikát ragadok, és eljátszom: Mit fúj a szél, ki tudja, lehet majd egyszer megdobnak egy irodalmi Nobel-díjjal – ábrándoza a fater.
– Attól tartok, Tegyula, hogy ahhoz egy kicsit okosodni kéne még – jegyzé meg az öreglány.
– No meg egy kicsit gyakorolni a jó helyezkedés mesterségét – egészíté ki a Zacsek.
A virágokról, hippikről, fesztiválokról vagy ki tudja mi a csudáról, az öregnek eszébe jutott, hogy a héten volt az ifjúság napja, amit egykor az ő srác- és kamaszkorában minden évben nagy pompával ünnepeltek meg.
– A jugónosztalgikusok idén is előszedték a naftalinból a régi kegytárgyakat – magyarázá atata –, felkötötték a piros kendőt, fejükre tették a kék pionírsapkát, fehér ingükre meg kitűzték a staféta-jelvényeket, és szeretett elnökük születésnapján virággal és vörös csillagos jugoszláv zászlóval felkeresték a virágházat, így emlékezve a fiatalságukra és egy ma már nem létező országra.
– Ahogy láttam, az ifjúság napjára Titó pionírjai közül igen sokan botra támaszkodva érkeztek – csipkelőde a muter.
– Utánuk meg jöttek a fura öltözetű hipszterek – fűzé hozzá a Zacsek –, az újbalos eszmékért rajongó fiatalok, akik már nem is tanultak Titóról, legfeljebb a nagyzüleik messéltek nekik legendákat róla.
– A kedvencem az, amikor a kis Józse éhes testvéreinek megfőzi a különleges alkalomra tartogatott disznófejet – mondá a fater. – Valamit azonban eltol a receptben, mert a testvérek hasmenést kapnak, őt megfenyítik, nekünk pedig az egészből egy kötelező általános iskolai olvasmány jut.
– Nem tudom, hogyan főzögetünk majd mi az idén disznófejet, ha elszabadul a sertéshús ára – lamentála amama.
– Nekem érdekes, hogy olyan fiatalok érdeklődnek a Titó iránt, akiknek semmi közük ahhoz a korhoz – vakará a fejét a Zacsek.
– Lehet, hogy éppen azért – spekulála a fater. – Nekünk még a tankönyveink is Titó-portréval és a zörökös elnök elmés idézetével kezdődtek.
– Mai szemszögből irtó nevetségesek lehettünk, ahogyan mindannyian pionírcuccban felsorakoztunk az út két oldalán, és amikor az arra érdemesült személy végigfutott köztünk a magasba emelt stafétával, megdobáltuk virággal – hitetlenkede a muter.
– És ez zajlott a Vardártól a Triglávig minden városban és faluban – mondá a Zacsek.
– Bizonyos idő elteltével minden ideológia társadalmi körítése megmosolyogtatóvá válik – zögezé le az öreg.
– No de azt tudják-e, hogy mi a kommunista messe vége? – kérdé a Zacsek, s mivel a zősök csak megvonták a vállukat, a zomzéd azonnal válaszolt is. – Aki nem hiszi, annak utána járnak.
– Érdekes, hogy pont az egykori ifjúság napjára időzítették a Zvézda–Partizán kupadöntőt – vakar« az állát atata. – Bár, ha jobban belegondolunk, van benne logika, a volt Júgóban a kupát Marsall Titó Kupának hívták.
– Na én ugyan nem tudom, hogy most minek hívják – duzzoga az öreglány –, csak azt láttam, hogy ott aztán volt minden: köpködés, káromkodás, a másik fejbe ütése labdával, gatyaletolás és egyéb ordenáréskodás.
– Attól tartok, hogy az uralkodó társadalmi állapotokba kaptunk némi betekintést – jegyzé meg a Zacsek.
– Csodálkozunk, hogy honnan az a sok zurkolóhuligán, akikkel, hogy-hogy nem, évek óta képtelen leszámolni az állam – töprenge a fater –, s közben még az állítólagos focisztárok magatartása is erősen megkérdőjelezhető.
– Nem tudom, mit szólna az efféle viselkedéshez a világ egyik utolsó kommunista diktátora, Kim Dzsong Un – agyala amama. – Azt olvastam ugyanis, hogy betelt nála a pohár, és Észak-Koreában betiltották a testhez álló, szűk farmert, meg az úgynevezett focistafrizurát, bármilyen is legyen az, bár ahogy elnézlek, Tegyula, oda nyilván téged sem engednének be.
– Hallod-e, Tematild – bólogata az öreg –, sokkal jobb helyekre sem vágyom, úgyhogy emiatt most nem fogok zomorkodni.
– A világ azon szegletében elég sok minden tiltólistán van: így a szakadt farmer, a hajfestés, a popzene, az orr- és ajakpiercingek – sorola a Zacsek. – Ott a dekadensnek tartott kapitalista életstílus legkisebb jele ellen is komolyan harcolnak.
– Arrafelé akkor biztosan sztárléták sincsenek! – ájuldoza a muter.
– Agyontetovált, dundiszájú, froclizott rongyokba bújt, alulöltözött, arcfestésben harcba készülő indiánokat megszégyenítő hölgyemény valószínűleg nem sok akad – állapítá meg bölcsen atata. – Engem azonban az érdekel: vajon ki hitette el felénk a nőkkel, hogy így a szépek?!
Pistike, rémtörténeteken cseperedő kishippi
