2024. március 28., csütörtök

Rejtett Újvidék

Városunk rocktörténetéről

A Heror Media Pont ügynökség, a Vajdasági Levéltár, valamint a Kisebbségi és helyi média Fejlesztési Központ rendezésében az elmúlt két hétvégén ismét megszervezték a Szombati beszélgetések elnevezésű programsorozatot. Az idény második találkozóján is Zoran Knežev krónikás és publicista beszélgetett Aleksandar Reljić Relja újságíróval, dokumentumfilm-szerzővel, zenésszel, valamint mgr. Slavko Matićtyal, a Zbogom Brus Li együttes frontemberével. A Rejtett Újvidék elnevezésű eseményen a város rock- és punktörténetét elevenítették fel.

Zoran Knežev vezette be a közönséget a témával kapcsolatos beszélgetésbe, elmondta, hogy Bogica Mijatović újságírónő a vajdasági és újvidéki együttesekre vonatkozó adatokat a NS Rockopedia és a Vajdasági rockzene illusztrált enciklopédiájában gyűjtötte össze. Ezekben leírja, hogy a Crkveni pacovi nevű punkegyüttes első fellépésére négy évtizeddel ezelőtt került sor, méghozzá a Sivački testvérek erkélyén, a Mičurin utca 20.-ban.

A legutóbbi beszélgetés résztvevői. A sorozatban most nyári szünet következik, szeptemberben folytatódik

A legutóbbi beszélgetés résztvevői. A sorozatban most nyári szünet következik, szeptemberben folytatódik

– Az iskolákban megszervezett fellépések jelentősek voltak, még azon generációk számára is, akik akkor születtek, amikor már a rock’n roll meghódította a világot. Ezekben a korai években a rockéletnek fontos szereplője volt még az Ifjúsági tribün, amely a „szabadságnak” biztosított helyet, és amelynek lelkét olyan, ma már közismert emberek alkották, mint Végel László, Želimir Žilnik, vagy Slobodan Tišma. Emlékszünk a Mašinacra, a Sárga házra és az Atriumra is. Ez utóbbi a nyolcvanas évek közepén nyílt meg a Pašić utcában, amely egy teljes évtizeden keresztül fogadta az újvidéki rock- és jazzegyütteseket és a régióból érkező vendégeket. Az Atrium jelentősége abban nyilvánult meg, hogy olyan együttesek szerezhettek ott tapasztalatot, mint amilyen az Atheist Rap, az Obojeni program, a Boye, vagy a Love Hunters. Kedden és csütörtökön tartották meg a az Atrium napokat, ahol szinte minden újvidéki együttes felléphetett – mesélte Knežev.
A Sárga házzal kapcsolatosan elmondta, hogy habár kevés ideig létezett, mégis mély nyomott hagyott, és a mai napig is emlékeznek rá. Elmondása szerint az épületben olyan együttesek gyakoroltak, mint az Atheist Rap, míg a többi helyiségben a helyi zenészek mutatkozhattak be: az Imperium of Jazz, a Disciplina kičme , Let 3, a KUD idijoti és még sorolhatnánk. Az épületet 1995-ben a földdel tették egyenlővé.

– A kilencvenes évekből emlékezetes maradt a Linea szórakozóhely, ahol valóban kiváló együttesek léptek fel Jugoszlávia minden pontjáról. Ezen a helyen mutatkozott be először a Generacija bez budućnosti együttes, amely mély nyomott hagyott az újvidéki punkzenét kedvelők körében – emlékezett vissza Knežev.