2024. április 19., péntek

Mit találunk a vajdasági bakancslistán?

Portrébeszélgetés Dankó Dénes turisztikai szakértővel a VM4K-ban

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ csütörtök esti rendezvényének vendége Dankó Dénes vállalkozó, turisztikai szakértő, a Kárpát-medencei Turizmus Egyesület elnöke volt, akivel Lukács Lilla, a VM4K munkatársa és Lackó Varjú Sára újságíró, lapunk szerkesztője beszélgetett. A z eseményen a belföldi és külföldi turizmusról és utazásszervezésről beszélgettek, de olyan témákat is érintettek, mint például a világjárványnak a turizmusra gyakorolt hatása, vagy Vajdaság idegenforgalmi értékei.
A portrébeszélgetés elején Dankó Dénes elmondta, hogy Budapesten, a középiskolai tanulmányai után került kapcsolatba a turizmussal, és azóta is ebben a szektorban tevékenykedik. Jelenleg egy utazásszervező vállalkozást működtet, amely legfőbb tevékenysége, hogy magyarországi turistákat utaztasson Vajdaságba, Szerbiába és a Nyugat-Balkánra. A világjárványnak a turizmusra gyakorolt hatásait ismertetve arról szólt, hogy a koronavírus-járvány okozta válságban a gazdaságon belül a turizmus szenvedte el a legnagyobb csapást, ezen belül is legfőképp az üdülőturizmus és az üzleti turizmus. A szakértő szerint azonban az üdülőturizmus, amióta a járványügyi előírások lehetővé tették az utazásokat, fellendülést mutat, főképp pedig a belföldi turizmus éledt újjá. Az utazni vágyók ugyanis most inkább a rövidebb távú, egy-két napos utazásokat keresik. Dankó Dénes meglátása szerint a több hónapos bezártság után a természetbe szervezett kirándulások a legnépszerűbbek. Elmondása szerint az, hogy a turisztikai ágazat hogyan tud talpra állni a járvány után, nagyban függ a képzett szakemberek utánpótlásától. Vajdaságban szerinte az utánpótlás, a kivándorlás miatt, már a járvány előtt is gondokkal küszködött, amelyet a járványhelyzet tovább fokozott.
– Ez a másfél év sokakat eltántorított ettől a pályától, még azokat is, akik nagyon szerették és értették ezt a szakmát, hiszen a vállalkozásaik nem tudtak működni, a vendéglátó-ipari egységeket be kellett zárni. A munkát pedig most egy hatalmas versenyben kell újrakezdeni úgy, hogy közben a jó szakembereket vissza kell, hogy csábítsuk a pályára. Az ágazat számára döntő pillanat lesz, hogy ezt hogyan tudjuk megtenni – mutatott rá a turisztikai szakértő.

Dankó Dénes

Dankó Dénes


A fentiekhez Dankó Dénes hozzátette, hogy Vajdaságban az utánpótlás biztosítását nagyban segíti, hogy a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolában van turisztikai szak, valamint az érettségizők folytathatják felsőfokú turisztikai tanulmányaikat az Újvidéki Egyetemen.
A beszélgetés egyik központi témája volt a turisták utazási szokásai, és a szűkebb pátriánkban található legfőbb látnivalók. Dankó Dénes elmondta, hogy a tengerparti országok közül jelenleg Montenegró és Albánia a legnépszerűbb, belföldön pedig Zlatibor és Kopaonik, emellett a turisztikai szakértő a szépsége miatt az utazni vágyók figyelmét felhívta a Balkán-hegységre (Stara planina) is. A beszélgetés során külön kitértek Vajdaság idegenforgalmi látnivalóira. Dankó Dénes az utazni vágyóknak Monostorszeget és környékét ajánlotta leginkább. Kiemelte, hogy a település mellett található egy földvár, amelyet még a helyiek közül sem ismer mindenki. Emellett itt található a Felső-Duna-mellék Természetvédelmi Rezervátum, amelyet Dankó Dénes „Európa Amazonasának” nevezett. Hozzátéve, hogy az itt készülő bezdáni halászlé az egyik legjobb a világon. Továbbá megnézésre ajánlotta Nagykikindát, amely régebbi vasútállomással rendelkezik, mint Szabadka. Lackó Varjú Sára városi túrákra vonatkozó kérdésére pedig elmondta, hogy Szabadka és Palics szintén olyan értékekkel rendelkezik, amiért Észak-Bácska a fenti területek mellett feltétlenül a vajdasági bakancslistán kell, hogy szerepeljen. Hozzátette, hogy a járvány előtt Szabadkán nagyon népszerűek voltak a néhány órás városnéző túrák, amelyen a szabadkai polgárok is előszeretettel vettek részt, ugyanis számos olyan információt tudtak meg az idegenvezetőktől városukról, amelyeket még ők sem ismertek. A szakértő reményei szerint ezek a városnéző túrák idén ősszel már újraindulhatnak.