2021. július 24., szombat

Támogatják a migránsok kitelepítését

Polgári kezdeményezés indult a városban a migránsok kitelepítésére a szállodákból, vendégfogadókból, vasúti kocsikból, elhagyatott tanyákról, falusi házakból. Az erre vonatkozó követelést eddig mintegy 2700 polgár támogatta. A szervezők az aláírásgyűjtés során elmondták a polgároknak, hogy a kezdeményezés a migránsok javát szolgálja, pontosabban azt, hogy emberhez méltó elhelyezést kapjanak és rendezzék a jogi helyzetüket.

– Az aláírásgyűjtésnek nem célja a feszültségkeltés, nem veszélyezteti az emberi jogokat. Éppen ellenkezőleg, azt szeretnénk, hogy a lakosok és a városban tartózkodó migránsok (menekültek) egyaránt biztonságban érezzék magukat. Mivel a helyi befogadóközpontnak nincsen kellő kapacitása, a migránsoknak más táborokban, menhelyeken kell szálláshelyet találni – nyilatkozták a szervezők.

A polgári kezdeményezés szervezői rámutattak arra, hogy a petícióval a városi hatóság és a rendőrkapitányság elé kívánják tárni a problémát, majd a polgármesterrel igyekeznek megoldást találni a migránsok megfelelő elhelyezésére.