2024. április 20., szombat
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

A Sinopharm eleget tett vállalásának

Csütörtök óta az is zöld Covid-igazolványt igényelhet, aki az elmúlt 180 napban átesett a fertőzésen

Megérkezett Szerbiába a Sinopharm koronavírus elleni védőoltásának utolsó szállítmánya – 500 ezer adag. Azért az utolsó, mert a Sinopharm ezzel teljesítette a Szerbiával aláírt szerződés kitételeit, azaz kiszállított 4 millió adag védőoltást – további 200 ezer adag a kínai védelmi minisztérium adományaként érkezett az országba. Ana Brnabić miniszterelnök a Nikola Tesla Repülőtéren megtartott sajtótájékoztatón mondott köszönetet a Sinopharmnak, amiért megbízható partnernek bizonyult. Egyebek mellett ennek köszönhető, hogy mostanra a felnőtt korú lakosság 45,3 százaléka felvette legalább az első adagját a védőoltásnak – emelte ki Ana Brnabić, rámutatván, hogy ez közel sem elegendő a kollektív immuntás szintjének eléréséhez, majd újfent a fiatalokat kérte a védőoltás felvételére. Szerbiában pillanatnyilag annyi védőoltás áll rendelkezésre, hogy további 500-600 ezer személyt lehetne immunizálni. A miniszterelnök a járvány kezdete óta Kínából érkezett egészségügyi adományt is megköszönte, mondván, hogy a segítséget Szerbia soha nem feledi.
Csen Bo, a Kínai Népköztársaság belgrádi nagykövete is abbéli elégedettségének adott hangot, hogy a Sinopharm maradéktalanul eleget tett a szerződésbe foglalt vállalásának, majd kiemelte, hogy Szerbia és Kína a továbbiakban is folytatja az együttműködést, mind a koronavírus elleni védőoltás tekintetében, mind a járvány elleni küzdelemben.
A B92 hírportál értesülései szerint később a nap folyamán „több tízezer adag Szputnyik V oltóanyag is érkezett Belgrádba".

A GYÓGYULTAK IS KAPHATNAK COVID-IGAZOLVÁNYT
Azok a polgárok, akik az elmúlt hat hónapban estek át a koronavírus-fertőzésen, de még nem vették fel a védőoltást, csütörtök óta igényelhetik az eUprava rendszerében az úgynevezett zöld Covid-igazolványt – erősítette meg az N1 tv hírportáljának a szerb kormány IT- és e-közigazgatási irodája. Mint hozzátették, ahhoz, hogy valaki megkapja a zöld Covid-igazolványt, pozitív koronavírusteszt eredményére van szüksége. A teszt lehet PCR, vagy antigén, az a fontos, hogy az utóbbi 180 napban – ezen belül pedig legalább négy héttel korábban – végezték el valamelyik felhatalmazott állami egészségügyi intézményben – magyarázták a kormányirodában az N1-nek.
Mihailo Jovanovićnak, a kormányiroda igazgatójának szavai szerint az volt a cél, hogy olyan univerzális digitális Covid-igazolványt tegyenek elérhetővé, amelyhez hasonlón az Európai Bizottság, az Egészségügyi Világszervezet és Kína is dolgozik.
– A szerbiai digitális Covid-igazolvány tartalmazhatja a két oltás adatait, emellett három teszt eredményét, valamint a korábbi fertőzés tényét. Jelenleg az a probléma, hogy az Egészségügyi Világszervezet szintjén egyelőre nem egységesítették a Covid-igazolványokat, ezért jelenleg bilaterális megállapodások által igyekszünk kiterjeszteni a szerbiai érvényét. A digitális zöld igazolványt eddig Görögország, Magyarország, az Egyesült Arab Emírségek, Törökország és Szlovénia ismerte el. Arra számítunk, hogy az Európai Bizottság június elején foglal állást azzal kapcsolatban, hogy milyen adatoknak kell szerepelniük a zöld Covid-igazolványban. Utóbbit legjobb a mobiltelefonon őrizni, ám ha valaki akarja, ki is nyomtathatja, és magával viheti az utazás alkalmával. Tekintettel arra, hogy nem mindenkinek van okostelefonja vagy számítógépe, annak a lehetősége is felmerült, hogy lehetővé tesszük a zöld Covid-igazolvány átvételét abban a turisztikai irodában, amelynek a szervezésében az adott polgár utazik – taglalta Mihailo Jovanović.
Mindehhez kapcsolódóan Dragana Bećić, a kormányiroda igazgatójának munkatársa bejelentette, hogy hamarosan a nemzeti referencia laboratóriumokban elvégzett szerológiai koronavírustesztek eredményét is nyilvántarthatják a Covid-igazolványban. Ha a szerbiai Covid-igazolvány nem felel meg az EB által elfogadandó elvárásoknak, elvégzik a szükséges összehangolást – tette hozzá Dragana Bećić.

326 ÚJ FERTŐZÖTT – 12 ELHUNYT
A szerda és csütörtök között eltelt egy nap leforgása alatt országszerte 9986 koronavírustesztet végeztek el, ebből 326-nak az eredménye volt pozitív (3,26 százalék). Hivatalos adatok szerint a vizsgált egy napban 12 Covid-páciens hunyt el, 6823 a járvány kezdete óta; a halálozási arány 0,96 százalék. A kórházakban országszerte 878 Covid-pácienst gyógykezelnek, 61-nek van szüksége mesterséges lélegeztetésre. Vajdaságban előző nap 114 új fertőzést jegyeztek, ebből 8-at Újvidéken. A tartományban jelenleg 1979 aktív fertőzést tartanak nyilván.