2024. április 20., szombat

Folyik a vizsgálat a járeki iskolával szemben

A polgárvédő ellenőrzési eljárást indított a járeki Slavko Rodić Általános Iskola megfelelő és törvényes működésének kivizsgálására – írja a 021.rs hírportál.

Az ellenőrzést azt követően indították meg, hogy a nevezett iskolában, mint azt már korábban megírtuk, molesztáltak egy kiskorú, fejlődési problémákkal küzdő diákot. A közlemény szerint a polgárvédő arra utasította az iskolát, hogy tizenöt napon belül adja át a teljes dokumentációt, amelyek az esettel kapcsolatos aktivitásokat és megtett intézkedéseket bizonyítják, valamint a rendőrséggel és a nevelőkkel való együttműködést is.

Az iskola vezetői elmondták, hogy amint tudomást szereztek az esetről, az előírt protokoll szerint jártak el, és minden illetékes szervnél bejelentést tettek. A molesztált gyermek számára pszichológus segítségét biztosították. Az intézmény közleménye szerint folyamatban van az védelmi terv végrehajtása iskolai szinten, és az elkövetőkkel szembeni erőteljesebb nevelési terv megvalósítása is. Az iskola és a Szociális Munkaközpont közösen szerveztek pszichológiai segítséget a molesztált gyermeknek, valamint a Gyermekkórház pszichológusa is támogatást nyújt majd.