2024. március 29., péntek

Reménykeltő szlovén uniós elnökség

Akár két tárgyalási klasztert is megnyithat Szerbia az év második felében?

Jó jelnek számít, hogy a szlovén államvezetés és az európai parlamenti tisztségviselők is az uniós bővítés politikájának előtérbe helyezése mellett foglaltak állást az utóbbi hetekben – jelentette ki Suzana Grubješić, a Külpolitikai Központ elnöke, akinek a véleménye szerint a július 1-jén induló szlovén uniós elnökség ideje alatt Szerbia egy vagy két klasztert is megnyithatna az uniós csatlakozási tárgyalások során. Mint ismeretes, az új bővítési módszertannal összhangban a fejezeteket klaszterekbe sorolták, egy klaszterbe több tárgyalási fejezet is tartozik, így Szerbia jó néhány fejezet megnyitásában reménykedhet az év második felében. Grubješić arra emlékeztetett, hogy Szlovénia előző, 2008-as elnöksége alatt is kiemelt helyet foglalt el a Nyugat-Balkán integrációja, így most is hasonló helyzetre számíthat. Mint mondta, Janez Janša szlovén kormányfő előző nap hosszas beszélgetést folytatott az Európai Parlament elnökével, a megbeszélés témája pedig a nyugat-balkáni bővítés volt. Ennek kapcsán elhangzott, hogy stratégiai kérdésként kell az EU-nak tekintenie ezeknek az országoknak a felvételére, így az előttünk álló időszakban változtatni kell a kérdéshez való hozzáálláson is.

– Kedvező üzenetről beszélhetünk, mindenkinek jó, ha a Nyugat-Balkán integrációjának kérdése a prioritások között szerepel az EU politikájában. Szerbiának mindenképpen kedvezne egy ilyen helyzet, hiszen a kérdéses régiónak a központi állama, amely már a csatlakozás folyamatában van. Arra számíthatunk, hogy a szlovén elnökség alatt gyorsabban haladhatunk előre, mint az elmúlt években – jelentette ki a Tanjug hírügynökségnek nyilatkozva a Külpolitikai Központ elnöke.
Értékelése szerint az októberre tervezett EU–Nyugat-Balkán-csúcs újabb lendületet adhat a régió felzárkózásának.