2024. március 28., csütörtök
FELSŐHEGY

Sándor Győző a falu élén

Felsőhegyen a helyi közösség tanácsa új elnököt választott

Kedden délelőtt a felsőhegyi helyi közösség tanácsülésén új tanácselnököt választottak Sándor Győző személyében. Mandátuma rövid időre szól, hiszen a faluban szeptemberben meg kell tartani a helyi közösségi választást.

Új tanácselnök választására azért került sor tegnap, mert Bóbán József korábbi elnök lemondott, ugyanis a korrupcióellenes ügynökség felszólította, hogy vagy a zentai községi képviselő-testületben betöltött tagságát, vagy a felsőhegyi helyi közösség tanácsában betöltött tisztségét és tanácsbeli mandátumát tartsa meg, de mindkettőt nem lehet.

Mint azt Bóbán József a tegnapi ülés után elmondta, azért választotta a városi képviselő-testületben való munkát, mert jelenleg abból a pozícióból többet segíthet falujának.

Sándor Győző, a helyi közösség tanácsának új elnöke elmondta, az eddigi tervek mentén szeretné kifejteni munkáját, és célja többek között az utak, utcák rendezése, a szövetkezeti otthon visszaszerzése.

A helyi közösség ülésén hitelesítették Mácsai Melitta mandátumát is, ő került ugyanis Bóbán József helyére a tanácsban.

Az új választásig Sándor Győző a tanács elnöke

Az új választásig Sándor Győző a tanács elnöke

Az ülés után Ősz Szabó Norbert tanácstag azt nehezményezte, hogy a tanács a tavalyi évben nem ült össze rendesen, csak telefonon egyeztettek, és hogy a falu tenni akaró fiataljait nem támogatják, továbbá, hogy a falu vezetősége a testvértelepülésekkel sem tartja a kapcsolatot.

A választásokra vonatkozó alapszabályok szerint az előző választástól számított négy év letelte előtt egy hónappal meg kell tartani az új helyi közösségi választást. Mivel 2017-ben október 8-án tartották, legkésőbb idén szeptember 8-án le kell bonyolítani az új választást. Ezt a képviselő-testület elnöke írja ki, amit legkésőbb augusztus 8-án meg kell tennie.