2024. március 28., csütörtök

Györe László indulhat az olimpián!

Dušan Lajović, a világranglistán második legjobb szerb játékos bejelentette, hogy a „jelenlegi szituáció” miatt kihagyja a tokiói olimpiát. Ezzel az is kiderült, hogy a zentai Györe Lászlónak helye van az ötkarikás négytagú szerbiai férficsapatban, rajta kívül Novak Đoković, Filip Krajinović és Miomir Kecmanović utazhat még – amennyiben más nem mondja le.

Edzésnek megfelelt

Novak Đoković meglehetősen laza hozzáállással is nyerni tudott a német Mats Moraing ellen a belgrádi 250-es torna 2. fordulójának tegnapi, edzésnek is beillő mérkőzésén. A világelső kétszer adta le az adogatást, a második játszmában pedig rövidítésben harcolta ki a továbbjutást. Novak, akinek ez a torna csak bemelegítés a jövő héten Párizsban kezdődő Roland Garrosra, a negyeddöntőben a salakra szakosított argentin Federico Coriával mérkőzik.

A francia nemzetközi bajnokság selejtezőjében mindhárom szerbiai férfi sikerrel vette a rajtot, Viktor Troicki például 0:6, 2:5-ről fordított, a nőknél pedig már kiesett Olga Danilović és Gálfi Dalma.

PÁRIZS. – A Roland Garros selejtezőjének 1. fordulójában, férfiak: Milojević–Polansky 7:6, 1:6, 6:2, Troicki–Seyboth Wild 0:6, 7:6, 7:6, D. Petrović–Krueger 3:6, 6:3, 6:2. Nők: Fett–Gálfi 6:3, 1:6, 6:4, Osorio–Danilović 6:3, 6:2, Krunić–Szamszonova 3:6, 6:2, 6:2, Babos–Ju 6:4, 2:6, 7:6.

BELGRÁD. – A férfitorna 1. fordulójában: Lajović–Berankis 6:3, 6:3, Verdasco–Pouille 7:5, 6:2, Carballes–Rinderknech 6:0, 6:4, Monteiro–Albot 6:2, 6:2, Delbonis–Klein 3:6, 6:3, 6:4, Martin–O’Connell 3:6, 7:6, 7:5. 2. forduló: Đoković–Moraing 6:2, 7:6, Coria–Cuevas 6:3, 6:2.

PARMA. – A férfitorna 1. fordulójában: Cecchinato–Brancaccio 6:3, 7:6, Korda–Seppi 6:3, 6:4.

STRASBOURG. – A női torna 1. fordulójában: Andreescu–Lazaro 6:1, 6:2, Putinceva–Peterson 6:4, 3:6, 7:6, Cirstea–V. Williams 6:1, 2:6, 6:1, Teichmann–Blinkova 6:2, 6:3, Rogers–McHale 7:5, 6:7, 7:5.