2024. március 28., csütörtök
KÖNYVBEMUTATÓ TEMERINBEN

A vörös sárkány karmai között

Holnap, pénteken ismét könyvbemutatót tartanak a tájházban. Ezúttal Wendelin Gruber A vörös sárkány karmai között c. memoárját mutatják be. Alcíme: Tíz év Tito uralma alatt. Szerzője egy bácskai (szentfülöpi) származású jezsuita atya, aki 1946-ban életét kockáztatva bejárta a partizánok által a második világháború végén létesített legnagyobb megsemmisítő táborokat, és az elsők között adott hírt a világnak az ott tapasztalt borzalmakról. (A gádori – gakovói – táborban az ő szülei is éhen haltak.) Tevékenységét, melynek során többször az életével játszott, a kommunista rendszer nem nézte tétlenül, egy év múlva az OZNA letartóztatta, majd 1948-ban egy újvidéki kirakatperben, mint „vatikáni kémet” tizennégy esztendei börtönbüntetésre ítélte, ahonnan Konrad Adenauer nyugat-német szövetségi kancellár közbenjárására 1955 karácsonyán szabadult.

A rendkívül érdekfeszítő, adatokban gazdag könyvet a Keskenyúton Alapítvány jelentette meg. Budapesten nem sokkal a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtt mutattuk be igen nagy sikerrel, ám a Délvidékre, érthetőn, csak most sikerült elhoznunk. Minden, a téma iránt érdeklődő olvasónak és kutatónak érdemes elolvasni a jól szerkesztett, jegyzetanyagában talán még az eredeti német kiadásnál is részletesebben adatolt könyvet.ú

A bemutató előtt, mely délután 5 órakor kezdődik, Cseresnyésné Kiss Magdolna ünnepélyesen átadja a Keskenyúton Alapítvány emlékérmét, amit ezúttal a temerini Szabó család érdemelt ki.