2024. március 29., péntek

Megéri joghallgatónak lenni Vajdaságban

„Hónapokon át tárgyaltunk Magyarország Igazságügyi Minisztériumával, aminek eredményeként ma megjelent a Vajdasági Jogászösztöndíj program.”, jelentette be Facebook bejegyzésében dr. Pásztor Bálint.

Hozzátette, hogy a jövendőbeli elsőévesek évi 1 millió forintnak megfelelő ösztöndíjban részesülhetnek, 4 éven át. A komoly anyagi támogatásért cserébe csupán jogi végzettséget kell szerezni és a megszerzett tudást a közösség szolgálatába állítani.

A VMSZ alelnöke leírta, hogy az elmúlt években sok törvényt sikerült módosítaniuk a részarányos foglalkoztatás érdekében. Rengeteget beszéltek arról, hogy a megfelelő jogszabályi háttér csak akkor hoz eredményt, ha lesz elegendő jogász és más szakember, akit el tudnak helyezni a közszférában, ugyanakkor, ahogyan dr. Pásztor Bálint fogalmazott: „folyamatosan azt tapasztaltuk, hogy a magyar jogász ritka, mint a fehér holló”. Erre kínál megoldást a Vajdasági Jogászösztöndíj program.

Dr. Pásztor Bálint a politikai szerepvállalása mellett 2014. óta dolgozik tanársegédként, majd egyetemi docensként az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karának szabadkai akkreditált kihelyezett tagozatán.

„Gyönyörű épületünk van, szeretek itt (is) dolgozni. Évfolyamonként van néhány magyar hallgatóm. Remélem az új lehetőségnek köszönhetően, a következő tanévtől megtöbbszöröződik a számuk” írta bejegyzésében dr. Pásztor Bálint.

A Vajdasági Jogászösztöndíjat Magyarország Kormánya Igazságügyi Minisztériumának jóvoltából a Magyar Nemzeti Tanács adományozza. További részleteket itt olvashatnak.